Például, ha kerülöd a taplóságot. Ugyanis telefonon vagy e-mailben kitenni a másikat több mint gáz. Tiniként nekem is belefért, hogy "3 másodpercben" szakítsak, és hiába voltam csak 13 éves, nem vagyok rá büszke. Mert ma már tudom, hogy mindez igazi pofátlanság volt. És remélem, hogy az ehhez hasonló módszerek tiltólistára kerültek minden felnőtt embernél.
Vannak olyanok is, akik nem szakítanak igazán, hanem csak úgy eltűnnek - mindenféle magyarázat nélkül. A hoppon maradt másik fél számára ez viszont még rosszabb lehet. Mert ha van oka a különválásnak - legyen az akár teljesen hülyeség is -, akkor legalább képes leszel utálni emiatt az exedet. De aki eltűnik, az teljesen a másik képzeletére bízza az indoklást - ennél pedig kevesebb idegőrlő dolog létezik...
Miért nem lehet leülni kettesben és civilizáltan megbeszélni a dolgokat?
Elmondani az okokat és kimondani, hogy vége - megtisztelve ezzel a kapcsolatot és a másik embert is. Hiszen ez a legtisztább módja az elválásnak. Persze vannak emberek, akiknek ez nem jelent gondot, de akad olyan is, aki elég érdekesen értelmezi a "kettesben" kifejezést. Mert egy kávéház félreeső asztala még csak-csak elfogadható, de például egy pláza tömegnyomora semmiképp sem alkalmas a beszélgetésre. Ott legfeljebb a leánykérés meg a flashmob a menő, de a szakítás már egyáltalán nem!
Ez azonban nem tartotta vissza azokat a lovagjaimat, akik úgy döntöttek - remélhetőleg egymástól függetlenül -, hogy egy bevásárlóközpontban nyitják rám a hideg zuhanyt. Például az egyik padon, amit a vásárlások közötti pihenésre szoktak használni. Már akkor gyanakodhattam volna, amikor az egyik elhívott farmert venni, a másik pedig megkért, hogy kísérjem el a postára. Nem vagyok válogatós randi programok terén, de azért ez furcsa. Aztán leültettek a padra...
Miután sikerült valamelyest feldolgoznom a megaláztatásokat, némi alkohol és egy-két "humoros" barátnő társaságában megpróbáltam megfejteni, hogy egyesek miért csinálnak ilyet.
Feltételezem, hogy ezt azok mondják, akiket befolyásol az érzéseik kinyilvánításában, ha jelen van néhány idegen ember - de nálam ezzel mellélőttek. Ha ezért intézték így, akkor nem jött be, ugyanis én nyugodt szívvel sírok és kiabálok bárhol és bármikor, bárki jelenlétében - meghajlás, virágok, köszönöm...
Pedig ezt úgysem lehet megúszni. Hiszen ha felnőtt emberek kapcsolatáról beszélünk, akkor elkerülhetetlen, hogy az érintettek látogatást tegyenek egymásnál a szakítás után - na, nem azért, hogy elhálják a szakítást, hanem, hogy elköltöztessék a másiknál maradt cuccaikat... Szóval a négy fal között történő szakítás szerintem tök oké.
Van benne valami. Persze senki nem ennyire előrelátó, főleg nem egy férfi (sajnálom, de igaz). Viszont valóban kézenfekvő egyből megörvendeztetni magunkat egy-két jó ruhával meg cipővel. Bevallom, hogy nekem ez a módszer - a kor előrehaladtával és a pénztárcám kárára - egyre jobban beválik. Minden panaszra. És aki ezt állig lesírt szemfestékben is megteszi, azé a legnagyobb respect, és ő plázák királynője.
De azért mégiscsak jó lenne, ha emberszámba vennénk egymást. Akkor is, ha nem együtt tervezzük leélni az életünket, nem?
Nyitókép: Shutterstock
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.