"Ezt most megint hogyan oldjam meg? Mit tehetnék még, hogy jó legyen?" - mormogta magában, miután felszállt a villamosra. A többi utazó átengedte, amint az egyetlen ülőhely felé igyekezett.
Ebben valószínűleg az is közrejátszott, hogy noha ez nem volt jellemző, ma munka után bedobott egy fröccsöt a szálloda melletti kis krimóban. Szerette, amit csinált - bár a takarítás mások szerint alantas munka volt. De ő, amióta az eszét tudta, mindig is tisztaságmániás volt. Így nem esett nehezére rendet tenni és kitakarítani - idegenek után sem.
Az öltözéke is ezt tükrözte: nem volt éppen puccos, de tiszta volt. Jobban szerette a kényelmes viseletet munka után - elég volt neki napi 12 órát feszengeni a hotel uniformisában. Így ma is belebújt a tréningnaciba és a pólóba, felvette a sportcipőt és a pufi dzsekit, és útnak indult. Tudta, hogy nem fog egyenesen hazamenni, még mindig a tegnap éjjel eseményein fortyogott magában.
"A Mira megint új ruhákat kapott, te miért nem tudsz venni nekem? Miért kell állandóan a turkálóban vásárolnod? Nem hiszem el, hogy ha ennyit dolgozol, akkor nem telik egy új farmerre!!! Miért kellett nekem egyáltalán ide születni? Utállak!!!"
Tudta, hogy nehéz lesz majd a pubertáskor, de ez azért még neki is sok volt. A kamasz szavai éles késként hatoltak a szíve mélyére, olyan sebeket ejtve rajta, melyek talán sohasem gyógyulnak be. "Biztosan nem gondolta komolyan, csak annyira csalódott volt szegénykém..." - gondolta, majd leszedegetett pár szöszt a melegítőalsójáról. "Az én ruhám sem új... Ezt is hordta már előttem valaki... Amúgy sem a ruha teszi az embert - a mamának volt igaza: sokkal többet árul el egy emberről, hogy milyen a foga, a körme és a cipője. De hát mindegy, ezt nem fogom tudni megértetni egy tizenhat évessel..." - sóhajtott lemondóan.
Pedig a lányának fogalma sem volt róla... Hogy milyen napi 12 órát dolgozni heti hat napon át. Hogy nem azért nem vesz új ruhákat, mert nem érdemelnék meg, hanem mert az albérlet, a rezsi, a kaja, a tandíj, az osztálypénz és a könyvek mellett egyszerűen nem fért bele. Hogy nem azért nem jár fodrászhoz és manikűröshöz, mert nem szeretne, hanem hogy a gyerek megtakarítását gyarapítsa. Hogy nem azért sebes a kézfeje, mert nem testápolózza rendesen, hanem mert a fertőtlenítőszer kimarja, a gumikesztyűre meg allergiás. Hogy nem azért pucolja ülve a krumplit, mert lusta, hanem mert muszáj, ilyen visszeres, fájó lábakkal nem bír álldogálni. De ezekről sosem beszélt vagy panaszkodott. Nem akarta, hogy a gyerek úgy érezze, hogy teher számára.
Hirtelen kikapta füléből a nyúzott, kék fülest, és felvette a telefont. A főnöke hívta: "El tudtam intézni, mehet jövő hétfőtől a heti három hosszított műszak. És köszönjük, sokkal jobb ezt rád bízni, mint egy új munkatársat felvenni mellétek."
Hatalmas kő esett le a szívéről. "Akkor Kriszta jövő hónapban kaphat végre egy vadiúj farmert!" - kiáltott fel hangtalanul. "Jaj, már ide is értünk? Észre sem vettem" - gondolta, majd mintha láthatatlan vattacukor párnákon lépkedett volna le a villamos lépcsőin, majd egészen hazáig.
Szőke Eszter
Nyitókép: Shutterstock
Mondd el Te mit gondolsz!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!
