Önzőség külföldre költözni?

Vannak lehetőségek, amikre nem szabad nemet mondani. Amik csak úgy betoppannak az életedbe, mint egy váratlan szerelem, és mindent felforgatnak. Te pedig élsz velük. Mondasz egy igent, és megpróbálod kihozni belőle a maximumot.

És akkor, abban a pillanatban nem törődsz a következményekkel. Csak később veszed észre, hogy a főnyeremény járulékos veszteségekkel együtt van csomagolva. De vajon bűn néha kicsit önzőnek lenni?

Én döntöttem. Elköltöztem mindenkitől messze, hogy tenni tudjak magamért, a jövőmért, a majdani gyermekeim jövőjéért. Hogy kijavítsam a hibáimat és adjak egy új esélyt az életemnek. A célokért, amiket kitűztem, például a kávézómért, vagy a Velencében megírandó regényemért.

Forrás: Shutterstock

Nekem megadatott, hogy egy új világot építsek magamnak. De őszinte leszek, valahol belül rettegek, hogy mindeközben a régi porrá hullik, csupán a saját önzőségem miatt. Pedig én tényleg szerettem azt is, ami volt - csak egyszerűen nem volt elég. Mert nem akartam, hogy majd évek múlva a kihagyott esélyek miatt sírdogáljak. Inkább teszek önmagamért, elindulok, és kinyitok egy új ajtót, ami talán az én utópiámba vezet majd.

De a magányos napokon előtörnek az emlékek, és arcon csap a honvágy szele. Feltűnik előttem azoknak az arca, akik ott maradtak, és szükségem lenne rájuk - és talán nekik is rám. Hiszen szokták is mondani, hogy "Bárcsak itt lennél..." És ilyenkor kihagy egy dobbanást a szívem, mert legszívesebben azonnal repülnék - de mégsem teszem. Szeretem őket teljes szívemből, de valószínű magamat és az egyre inkább elérhetőnek tűnő jövőképemet még jobban. Mert azt hiszem, hogy megéri. Rossz vagyok?

Sokáig tartott, mire rájöttem, hogy nem kell mindenkit megmentenem. Nemcsak azért, mert képtelenség, hanem mert nem akarhatok részese lenni olyasminek, ami nem visz előre. Hiába fáj annyira, hogy néha eret tudnék vágni a gondolattól, hogy nem lehetek ott, amikor kellenék, tudom, hogy jó okkal vagyok itt.

Forrás: Shutterstock

Mert mindannyian harcolunk az életünkben a boldogságunkért. Vannak, akik másokon tipornak át, vannak, akik vérrel és verítékkel küzdenek, és olyanok is persze, akinek már a fogantatása pillanatában minden megadatott. És vannak olyanok is, mint én - akik nem félnek igent mondani egy felkínálkozó lehetőségre.

Áldozat mindig van, de jobb, ha végül nem te kerülsz ki vesztesként. És ha emiatt bárkinek a szemében elítélendő ember vagyok, ám legyen! Azonban neki csak annyi a válaszom, hogy mindenkinek leginkább önmagával kell jóban lennie. Mert te magad vagy az egyetlen ember, aki az egész életedet, a napjaid minden percét végigkíséri: mindig és mindenhol jelen van.

Éppen ezért ezzel az emberrel, saját magunkkal kötelező a legeslegjobban bánnunk, és szeretnünk. Legyen ez önzőség, egoizmus, vagy nevezzük bárminek, de azt hiszem, semmiképpen sem bűn.

Nyitókép: Shutterstock

    Ezek is érdekelhetnek