A nők lenyomatai a lelkemben

A férfi-női kapcsolat olyan lelki-szellemi egység, amelyben a személyiségek összekapcsolódnak és átjárják egymást. Egymásból merítve építkezünk, és ha elválnak útjaink, a másikból örökre magunkkal viszünk egy darabot, ami tőlünk többé el nem választható.

Valahányszor magamba nézek, rétegeket látok. Ugyanúgy, mint egy régész vagy paleontológus, aki a történelmi és földtörténeti korok jegyeit viselő földrétegeket tár fel. A rétegek pedig az életemben fontos szerepet játszó nők arcát viselik - akik elevenen élnek bennem. 

Forrás: Shutterstock

Ismert tény, hogy a szerelmesek elkezdenek hasonlítani egymásra, átveszik a másik gesztusait, szavait, gondolatait. Évtizedek alatt még a vonásaik is egyre hasonlóbbak lesznek. És ha egy szerettünk távozik - akár meghal, akár elhagy minket -, hirtelen kiegészülünk annak egy jellegzetes tulajdonságával, mozdulatával, szokásával. Így tartjuk életben magunkban, így hordozzuk őt tovább az időben és belső világunkban.

Mert akit szerettünk, annak odabent helyet csináltunk, ahová örök időkre beköltözik.

Szerintem a jó párkapcsolat a lelkek egymásba való átlépése. A testek korlátosan tudnak egymásba hatolni, nem úgy lelkeink. Ha sikerül megnyílnunk, akkor a párkapcsolat egy intim utazás lesz a másik ismeretlen és végtelen univerzumába. Ahová kincseket gyűjteni indulunk, és az ott szerzett értékekkel vissza-visszatérve a magunk lelkébe építjük azokat. Így válunk egyre hasonlatosabbá egymáshoz.

Forrás: Shutterstock

Ha magamba nézek, olyan sok nőt látok! Nőket, akik adtak, és nőket, akik raboltak belőlem. Voltak, akik a mások által okozott sebeket begyógyították, a kitépett darabokat betöltötték, így az ő arcukat is tükrözik. Különös belegondolni, hogy ha nem velük találkoztam volna, más ember lennék. Más férfi. Ki tudja, az jó lett volna vagy sem? De hiábavaló ezen agyalni. Minden jó úgy, ahogy van. Mintha egy nagyobb, törődő értelem vezérelné utamba őket, tervszerűen segítve épülésemet. És talán engem is az ő útjukba, hogy arcunk kölcsönösen tükröződjön egymás lelkében. Végül nem marad más, csak a hála és Márai szavai:

"Köszönet neked, mert szőke voltál. És neked, mert fehér voltál. És neked, mert a kezed szép volt. És neked, mert ostoba és jó voltál. És neked, mert okos és jókedvű voltál. És neked, mert türelmes és nagylelkű voltál. És neked, mert betakartad hajaddal arcomat, mikor megbuktam és rejtőzni akartam a világ elől, s neked, mert tested meleget adott testemnek, mikor fáztam az élet magányában. (...) És neked, mert testedből a gyönyör sugárzott. És köszönet neked, mert jó voltál, mint az állatok. És neked, mert testednek olyan illata volt, mint a földnek az élet elején. Köszönet a nőknek, köszönet."

/Márai Sándor/

Igen, köszönet.


Horváth Péter

Nyitókép: Shutterstock

Ezek is érdekelhetnek