Borkóstolás - totál szakszerűtlenül :D

A borkóstolás, mint program, mindig rendkívül elegáns elfoglaltságként élt a képzeletemben. Csinosan fel kell öltözni és szakszerűen lögybölni a borospoharat a félhomályban.

Egyből beleinni tilos, olyat csak a taplók csinálnak. Csak megszagolni szabad és a magasba emelve a fény felé tartva szakértő szemmel méregetni. A megfelelő idő eltelte után szabad belekortyolni, majd a fogam közt szürcsölve-öblögetve nem meginni, mert ezért van a köpőcsésze ugyebár.

Valahogy így képzeltem

"Ez nagyon mély... feketeszeder ízét érzem... kézi szüretelés, fahordóban huszonkét évig érlelt... rendkívül telt... ez csak egy 1945-ös Chateau Mouton Rotschild lehet!" - kiáltana fel valaki, mire a többiek egyetértően bólogatnának, aztán hozzám fordulna tizenkét szempár, megerősítésért.

"Öööö... nos hát. Ez egy... borízű bor" - mondanám, felhajtanám az egészet, és kidülöngélnék az ajtón.

Forrás: Getty Images/gilaxia

Így hát a borkóstolás gondolata, mint olyan, mindig is rendkívül feszélyezett. Úgy éreztem, hogy nem meghozzák a hozzá nem értő borfogyasztó kedvét, hanem elveszik. Egészen addig gondolkodtam így, míg az egyik kolléganőmmel részt nem vettem a Somlói Apátsági Pincészet rendezvényén.

Mert az újságírói lét ilyen menő! Az ember lánya borkóstolóra hivatalos.

Forrás: Dósa Eszter saját képe

A borász egy teljesen átlagos, jó fej, copfos-inges srác volt, és azonnal a szívembe lopta magát, amikor közölte, hogy nem fogunk szürcsölgetés közben olyanokat mondani, hogy "Érzem a mély feketeszeder és a föld illatát."

"A bor adjon élményt az embereknek, ennyit szeretnék" - mondta, aztán történeteket mesélt a borokról, a családjáról, a cég eredetéről. A nagypapája amúgy bányász volt, és amikor egy filmhez bányászt kerestek, ő jelentkezett, majd az ebből kapott pénzt szőlőbe fektette.

Csak félig lógtam ki a sorból... ;)

A csinosan felöltözés még ment, de rajtam kívül mindenki tök profin forgatta a borospoharát, csak én nem. Én nem forgattam, csak beleittam, mint egy átlagos, laikus fogyasztó: ízlik, vagy nem ízlik. Pont. A többiek azt is tudták, hogy a friss, felkockázott kenyér és a víz két bor kóstolása közötti időszakra való, hogy semlegesítse az ízt. Én nagyon éhes voltam, úgyhogy benyomtam egy fél tálca kenyeret borozás közben. Otthon sem csinálnám másképp, almát szeletelnék és sajtot, meg diót törnék, és elkortyolnám hozzá a bort. A többiek szakszerűen jegyzeteltek is, én csak rajzolgattam, szénbányászt, meg egy zsák pénzt és szőlőt.

Forrás: Facebook/ Somlói Apátsági Pince

Jópofa egyébként délután négykor benyomni - már a negyedik pohár után a fejünkbe szállt. Pedig egy csomót visszaöntöttem az edénybe, amikor töltötték az újat. Ránézésre a társaság többi tagja is kezdett elpilledni (vagy csak ezzel nyugtatom magam, hogy mások sem bírják a piát). Akkor éreztük csak, hogy mennyire fejbe vert, amikor délután hatkor, nyolcféle bor után kirobbantunk a ragyogó napsütésre, és vihorászva búcsút intettünk egymásnak.

A Somlói Apátsági Pince elérte a célját: egy igazi élménnyel gazdagodva távoztunk. Még ahhoz is kedvet csinált, hogy utánanézzek a boroknak. Ki tudja, még a végén szakértő leszek.

Nyitókép: Dósa Eszter saját képe

    Ezt olvastad már?