A rajongás nem egyenlő a szerelemmel!

Tinédzserként még teljesen normális az eszelős rajongás egy-egy színészért, énekesért, a suli legmenőbb srácáért vagy a tesi tanáért. Nem is ismerjük az illetőt, csak kialakítunk róla egy idealizált képet, és annak mentén haladva felmagasztaljuk őt az összes létező emberfeletti tulajdonsággal. Valóban nem látjuk a fától az erdőt: a rossz tulajdonságait azonnal a szőnyeg alá söpörjük, és csak a gyönyörű szemére vagy a csodásan kidolgozott felsőtestére tudunk gondolni. Közben meg lehet, hogy az illető egy bunkó, önző, esetleg 100%-ban más a humora, ne adj' isten az értékrendje, mint a miénk.

Legfeljebb okosabban, tapasztaltabban és érettebben szemléljük magunk körül a világot, de a szívünk továbbra is követeli a mindent elsöprő szerelmet. Sok-sok csalódás után talán lejjebb adunk az igényeinkből, pedig pontosan tudjuk, hogy nem lenne szabad - hiszen nem becsülhetjük le önmagunkat. Majd hirtelen felugrik a kép a fejünkben a macskáit simogató, idős néniről, aki túl magasra tette a lécet, senki sem volt elég jó neki, és végül egyedül maradt. Mégis elkeserítő, hogy mennyire vágyhatunk erre az érzésre, ha egy óvatlan pillanatban bárkiben meglátjuk a férfiistenséget?

Vegyünk egy átlagos hím egyedet, aki fiatal, épp habzsolja az életet, ismerkedik, bulizik, hajszolja a nőket, és teljesen ösztönből cselekszik. Szóval egy 20-as évei végén járó férfiról, öhm, inkább srácról beszélünk. Tudjuk, hogy nem ő álmaink lovagja, nem ő lesz a férjünk és a gyermekeink apja. Mert ahhoz még éretlen, tele van bizonytalansággal, keresi az útját. Mi már egy stabil, érett kapcsolatra vágynánk, inkább összebújnánk esténként, és nem "csapatnánk" egész hétvégén. Szeretnénk sör helyett mondjuk egy forró csokis bögrén melengetni a kezünket, és örülnénk annak, ha nem csak egyek lennénk számára a sok közül.

• Eleinte csak valami megfog benne. Szép a szeme. Basszus, mindegy, ezen azért még túlteszem magam.
• Működik a kémia. Oké, ilyen is előfordul. (Mondjuk nemcsak működik, hanem konkrétan úgy vonzódunk, mint a mágnes - de le kell tojni, lépjünk tovább!)
• Aztán szépeket mond, de hülye, aki elhiszi...
• És humora is van, persze ezzel sok másik pasi is büszkélkedhet...

Mégis, egyszer csak azon kapjuk magunkat, hogy kész, vége, beleszerettünk valakibe, aki nem is éri meg a fáradtságot. Megláttuk abban a bizonyos fűszálban a csodát, pedig amúgy ő az egyik legcsoffadtabb a mezőn. De mire eljutunk idáig, már a legzöldebbnek látjuk. És rajongunk, lányos zavarunkban vihogunk, repdes a szívünk, mintha beelesdézett volna, és egyszerűen nem ismerünk magunkra. Hová tűnt az erős, független, érett nő belőlünk, és ki ez az idióta kamaszlány???

Nyitókép: Shutterstock