Valóban természetellenes a monogámia?

Valóban, a társadalom nyomása, hogy "viselkedünk". Évezredes civilizációs folyamat eredménye, melynek során mi, emberek, szabályokat fektettünk le. Szabályokat, melyek előbbre visznek. Megtanultuk uralni az ösztöneinket, ezzel (is) kiemelkedve az állatvilágból.

Ösztön = Felmenthető viselkedés

1. Ösztön, ha erőszakkal megszerzem, amire szükségem van. Idővel természetellenes lesz ezt is elnyomni? Bárkit bokán rúghatok az utcán, ha megtetszik a rajta lévő piros körömcipő?
2. Ösztön, ha mértéktelenül teleeszem magam. Egykor értelme volt, hisz nem tudhattuk, mikor kerül elénk ismét élelem, ma mégsem tanácsos így táplálkozni.
3. Ösztön, ha egy férfi erőszakkal magáévá teszi a nőt. Mikor ősemberek voltunk, így működött, mégsem mentjük fel erre hivatkozva az erőszaktevőket (szerencsére).

Bárhogy is nézem, ha az ösztöneimre hallgatok, a könnyebbik utat választom. Ahogy könnyebb lenne elfogadni azt is, hogy a(z akár életen át tartó) monogámia természetellenes. Sokaknak nagy kő esik le a szívéről, ha ezt hallják, hiszen ami lehetetlen, azt meg sem kell próbálni. Minek törje magát bárki, ha úgysincs örökké tartó hűség? Szerintem pedig itt az ideje, hogy többen (sokan!) a szerelem, a hűség, sőt, akár az életen át tartó, valóságos párkapcsolatok létezése és kivitelezhetősége mellett érveljenek!

Annak a jele, hogy a kapcsolat valóságos. Nem száz százalékban tökéletes - tehát emberi. A gondokon sokszor túl lehet jutni, legalábbis meg kell próbálni. Mert ha sikerül, az sokkal szebb, mint újabb és újabb kapcsolatból kifacsarni a kezdeti, rózsaszín tündérmesét, hogy aztán ismét továbblépjünk valaki más felé.

Nyitókép: Shutterstock