Azt mondják, folyamatosan csiszolni és formálni kell a saját énünket, hogy végül többé, szerethetőbbé váljunk. Ezt az én tudatalattim elég furcsán fordította le magának: amit csiszolni kell, az jelenleg nem elég jó. Vagyis én nem vagyok elég jó - és sohasem leszek.
Tudásra, tapasztalatra, kalandokra szomjas fiatalként elhittem, hogy bárki lehetek, és bármit megteremthetek, amit csak akarok. Ahogyan a mesehősök számára nem léteznek korlátok, számomra sem létezett lehetetlen, csak az ITT és MOST fogalmát ismertem.
De időközben valami megváltozott, és hiába keresem a régi énemet, nem akarnak a helyükre kerülni a puzzle darabok. Talán akkor indult el az átalakulásom, amikor elkezdtem hallani a körülöttem élő felnőttek hangjait, egymással teljesen ellentétes üzenetekkel:
- Szerezz olyan diplomát, amivel sok helyen tudsz érvényesülni! Apám azt mondta, hogy iratkozzak be a jogra. Anyám banki pályára szánt. A magyartanárom bölcsészt szeretett volna faragni belőlem. - De persze azt csináljam, amit a szívem diktál...
- Legyek mindig önmagam, és ne akarjak másoknak megfelelni. - Ám mégsem szabad mindent kimondani, amit gondolok...
- Kompromisszumok nélkül nincs kapcsolat. - Önmagadért szeressen a párod!
Azt hiszem, így transzformálódtam mindent túlagyaló, kattogó felnőtté. És itt kezdődött meg az én igazi belső csatám, ami a mai napig tart. Ifjúkoromban versekkel, mesékkel próbáltam meg kifejezni a bennem élő sokféleséget. Most a félelmekkel, a szorongással, a tépelődéssel kötöm le a felesleges energiáimat. Úgy érzem, már nem is tudom, ki vagyok én, és mit akarok az élettől.
Persze azért néha kibújok a csigaházamból, és közel merek engedni másokat magamhoz. Ha fenyegetően közeleg a melankólia és az önsajnálat, gyorsan kitalálok valamit, amivel próbálom elfojtani a frusztrációimat. Például kiposztolok olyan fotókat, amiken szexinek és kiegyensúlyozottnak látom magamat. Megiszom egy üveg rozét, amitől rózsaszínnek és tökéletesnek tűnik a világ - legalábbis másnap reggelig.
Elkezdek gőzerővel edzeni, hogy eltüntessem az ocsmány zsírpárnáimat. Randizom valakivel, aki kizökkent a hétköznapok szürkeségéből. De sajnos ez a "kurva jól vagyok" állapot csak ideig-óráig tart. Fogalmam sincs, hogyan térjek vissza ahhoz a felszabadult, hittel teli lányhoz, aki régen voltam.
A gyermeked önbizalma a te kezedben van
Tanítsd meg a gyermekedet szeretni!
Nyitókép: Shutterstock
Mondd el Te mit gondolsz!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!
