Apa nem ér rá. Apa dolgozik.

Próbálok közös emlékek után kutatni az elmémben. Olyan apa-lánya típusú élményeket próbálok felidézni. De nagyon, nagyon messzire kell visszautaznom. Oda, ahol a fényképekhez nem kellett újra meg újra pózolni, hanem egyszerűen csak kattintani, és reménykedni, hogy az előhívás után legalább egy használható legyen. Egyre mélyebbre próbálok ásni. Emlékek villannak be, de hiába keresem, nem találom egyikben sem. Felpillantok a szekrényemre, és apám féltve őrzött kis igazolványképét pillantom meg. Azt hiszem, egyszer az íróasztaláról csentem el, még nagyon régen. Ez az egyetlen féltve őrzött kincsem.

Ma már persze sok mindent megértettem. És akkor beugrik... Egy emlék egy közös mozizásról. A Wanted című akciófilmet néztük, csak olyan fiúsan, ahogy ő és a bátyám gondolták. Engem nem érdekelt, csak az, hogy vele lehetek. Ez volt az utolsó közös programunk. 2008-ban.

Azóta sok idő telt el. Az igazolványom szerint már hivatalosan is felnőttem, én mégis úgy érzem, rengeteg dolgot odaadnék, csak, hogy még egyszer moziba mehessek vele. Vagy vacsorázni. Esetleg kirándulni. Igazából akárhová. Persze azt is tudom, a maga módján mindig mellettem volt. A mai napig mellettem van. De már új családja van. És persze folyton dolgozik...

Mi lesz, ha nekünk már nem marad a közös időből? A kocsi! - Villan be ekkor. A kocsiját mindig kölcsönadja, ha éppen nem használja. És igen, akkor láthatom. Néha akkor is elhozom a kocsit, ha nem is megyek utána sehova. Csak, hogy lássam...

Azt hiszem, ma már egyszerűen csak félek. Rettegek, hogy egy nap már nem veszi fel a telefont. Hogy soha többé nem hallom. Minden alkalommal megnyugszom, amikor megszólal a hangja a vonal másik oldalán. Persze nem ér rá, gyorsan mondjam. Dolgozik. Ő mindig dolgozik. A ballagásomon, a diplomaosztómon, de még akkor is, amikor azon a nyavalyás iskolai keringőn az összes többi lány az apukájával táncol. Mindig.

Haragszom. Az apukámat akarom! Közös programokat, nevetést, és természetesen jó sok leszúrást és tanácsot, amikor valamit elbaltázok. Ugyanakkor mégis, amire a leginkább vágyom, az az idő. Mert amíg van idő, addig van lehetőség is. Lehetőség egy közös emlékre. Lehetőség, hogy a bakancslistám egy pontja teljesüljön.

Nyitókép: Shutterstock