Egyik nap igazi drámai jelenetet adtam elő itthon: hiányos öltözékben, almacsutkára emlékeztető kontyba fogott hajjal és kisírt szemekkel tomboltam a világ legdepressziósabb számaira. Annyira VIP volt a buli, hogy csak én voltam jelen. Legalább volt elég hely, hogy pogózzak önmagammal. És a nagy érzelmi kitörés közepette a pirítóban felejtettem egy-két kenyeret is, de ezt legalább úgy is értékelhettem, hogy a füstgép a show része.
Biztosan ismerős az érzés, amikor úgy bőgsz, mint egy artikulálatlan bálna. Ilyenkor már annak is örülsz, hogy legalább nem hasonlítasz rá. De kis idő elteltével egészen belejössz a szerepedbe, így elhatározod, hogy beleadsz apait, anyait: előveszed minden létező kis bánatod az elmúlt 100 évből, nehogy egyetlen könnycsepp is beszoruljon.
Főleg, ha már úgyis rászántad az egész estédet a könnytócsa projektre. És amikor már megsirattad a második világháború összes halottját is, akkor biztos lehetsz abban, hogy jó munkát végeztél. Letudtad a sírást a következő fél évre. Az önsajnálat és a világgal szemben érzett utálat ilyenkor olyan magaslatokat súrol, hogy attól félsz, rád szakad a plafon. És a felső szomszéd versenyzongorája is. Na, ez az, ami igazán siralmas.
Aztán egy ponton belenézel a tükörbe, ami azért elég kétesélyes cselekedet: vagy tovább bőgsz a szánalmas ábrázatod miatt, vagy ugyanezért elkap a röhögőgörcs. Hiszen a csudiszupi Facebookos képeidhez képest jelentős hanyatlásnak indult az arcod. Mintha átment volna rajta egy traktor. De akkor legalább lenne valós indokod a sírásra - meg a duzzadt, vörös bőrre is.
Viszont, ha sikerül ebben a helyzetben meglátnod, hogy mennyire komikus volt a műsor, amit előadtál, akkor kiapadhat a könnycsatorna. Innentől már kezdesz kifelé jönni a lelki hajléktalanságból, mert önmagad görbe tükrénél nincs viccesebb a világon.
És tulajdonképpen ezen a ponton arra is rájössz, hogy az éremnek mindig két oldala van. Talán ez az egyik legfontosabb tanulság, amit érdemes megérteni. És elsajátítani a képességet, amivel ezt minél gyorsabban be tudod látni. Hiszen nincs annál jobb érzés, mint mikor görcsölés nélkül képes vagy nézőpontot váltani és meglátni valami pozitívat abban, ami amúgy elkeserít. Innentől kezdve képes vagy megragadni önmagad copfját, és kirángatni az életedet olyan gödrökből is, amikbe amúgy simán belecsúsznál. Ez pedig azt jelenti, hogy hatalmad van az aktuális hangulatod felett.
És ha innen nézzük, akkor tulajdonképpen kifejezetten jó döntés totálisan kiborulni. Mert egy visszafogott, filmes sírós jelenet soha nem lesz annyira őszinte, átható és igazi, hogy nézőpontváltásra sarkalljon.
Nyitókép: istockphoto
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.