Persze ez egy film, és macskám sincsen, de azóta egy kicsit lassabban eszem, és a falatokat is alaposabban rágom meg. Mert hát, az egyedül élésnek megvannak az előnyei és a hátrányai, de akadnak olyan pillanatai is, amiket a hátam közepére sem kívánok.
A késő esti frász jellemzően akkor tör rám, amikor a kanapén elnyúlva, mélyen vegetatív állapotban nézem a tévét. Az oroszlánok párzási szokásait taglaló narrátor hangja egyre távolodik, már majdnem elalszom, amikor határozott kopogás következtében a másodperc töredéke alatt jövök fel alfából a lakótelepi jelenbe...
A szívverésem felgyorsul, az ajtóhoz osonok, de nem nyitom ki, csak lapulok a túloldalán, és várok. Lélegzetvisszafojtva leskelődöm a kukucskálón, de senkit sem látok. Aztán közvetlen a fülem mellett megszólal a csengő, és kihordok lábon egy infarktust. Végül egy határozottnak álcázott mozdulattal kinyitom az ajtót, felkészülve arra, hogy akár a baltás gyilkos is lehet a túloldalon, majd szemben találom magam Böbi nénivel, a 150 centit alulról súroló szomszédommal. Mert hát Böbi néni este 10 után látta elérkezettnek a pillanatot arra, hogy megbeszéljük egyik nagy közös problémánkat: a galambok száműzését az erkélyekről.
A magam részéről rettentően vigyázok arra, hogy semmi olyan ne romoljon el, amit egy pillanatragasztó nem tud megoldani, de a szándék sokszor kevés.
Miközben a szakik pénzemet és idegsejtjeimet nem kímélve adták egymásnak a kilincset, a ház bio térfigyelő rendszere - a 80 pluszos szomszédaim - nem győzték kapkodni a fejüket, mert ennyi férfit a beköltözésem óta nem láttak összesen.
Pár éve még reménykedtem abban, hogy csak paranoid képzelgés a részemről, hogy a világ összes ízeltlábúja összeesküdött ellenem, és szánt szándékkal üldöznek engem.
De aztán egy emlékezetes májusi estén egy hatalmas cserebogár koppant a homlokom közepén, és esett bele a dekoltázsomba. Nem szeretném részletezni, hogy ezek után mi történt, mert régi sebeket tépnék fel...
Ám azóta az ablakra már februárban felszereltem az öntapadós szúnyoghálót - teljesen egyedül, ami végtelen büszkeséggel tölt el. Így szándékoztam biztosítani, hogy még az igazán leleményes bogarak se juthassanak be a lakásba. De minden elővigyázatosságom ellenére mégis rés keletkezett a pajzson - és megtörtént az, amitől a hideg is kiráz: egészen közelről hallottam egy zümmögő, repkedő, behatárolhatatlan röppályát lerajzoló ízeltlábút. Ilyenkor rendszerint még ahhoz sem tudok erőt gyűjteni, hogy közelebb lépve egy jól irányzott mozdulattal a bogár mennyországba küldjem a betolakodót, ezért felkapom az ágyam mellől a rovarirtót - igen, bevallom, én ott tartom -, és mint akinek az életére törtek, eszeveszett módon elkezdem fújni a gyilkos szert. Végül a cseppet sem lélekemelő győzelmet egy alapos szellőztetéssel és némi nyálkahártya-irritációval nyugtázom.
Ilyenek ezek a 21. századi amazonok... ;)
Petrás Gabi
Nyitókép:iStockphoto
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.