Így aztán, amikor elmondom, hogy mit sportolok, döbbenten kérdeznek vissza:
Micsoda? Bokszolsz? Igen, bokszolok és imádom!
Mosolyognak, de látszik: nem hiszik el, úgyhogy suhintok párat a levegőben.
Azta! Te tényleg bokszolsz!
- ámulnak el, és imádják. Már csak azért is megérte ezt a sportot választani, mert nagyon jó beszélgetésindító!
Nekem nem tűnik annak. Persze tudom: aki versenyeken bunyózik, azoknál a fejsérülések komoly agykárosodást is okozhatnak, de a hobbiedzés más.
Én négy városban jártam már gyakorolni, és egyszer sem láttam senkit a ringben verekedni. Inkább az erőnléti és technikai tréning megy.
De biztos vagyok benne: ha egyszer arra kerülne a sor, hogy egy meccset játszhatnék le valakivel, akkor is nyugodtan mondhatnám, hogy "Köszönöm, nem!". Tényleg nem lenne ciki.
Egy bokszteremben általában több edző is foglalkozik a bokszolókkal, így mondhatom: elég sok trénerrel találkoztam már. Ahelyett, hogy egy rosszarcú, nagydarab, ijesztő férfi jött volna velem szembe az első edzésen, legtöbbször egy barátságos, kedves, mosolygó, idősebb edző bá' fogadott.
Az edzőtársak pedig a legkülönfélébbek: ügyvéd, lakótelepi utcagyerek, orvostanhallgató, piacon seftelő fickó a legkülönfélébb korosztályokból, 5 évestől legalább 50 évesig.
Sosem késő elkezdeni, sőt, általában kezdő csoport sincsen külön: bárki, bármikor be tud csatlakozni és találnak a szintjének megfelelő feladatot. Ha pedig ki kell hagynod egy-két hónapot, akkor is szeretettel várnak vissza!
A legjobban azokat az edzéseket szeretem, ahol én vagyok az egyetlen lány. Olyankor nem csak igazán "fasza" csajnak érzem magam, de még úgy is tűnik, mintha az egész edzőterem csak velem foglalkozna. Udvarolnak, viccelődnek, dicsérnek, példálóznak velem. Imádom, ahogy a figyelem középpontjában lehetek, és az edző is többet segít nekem.
Ugyanakkor azt sem bánom, ha több a csaj. A legutóbbi edzésen az ú.n. "sparring" alatt bevezényelték az összes lányt a ringbe, ahol az volt a feladat, hogy párban állva próbáljuk megérinteni (ne megütni!) a másik testét nyak és csípő között, miközben igyekszünk elkerülni, kivédeni, hogy a másik "betaláljon". Szerintem "sparring" helyett "cicaharcnak" kéne hívni. Csak képzeld el:
Cuki lánykák lepacsiznak, majd ádáz arccal egymásnak "támadnak". Mintha pofozkodni akarnának, de látszik: csak játszanak. Még ha kicsit komolyabbnak is tűnik annál. Párcsere előtt újra lepacsizunk és elmosolyodunk, majd jöhet az újabb teljesen komoly menet!
Bár ezt talán evidencia is. Egy zsákot püfölsz teljes erőből, ami bármit eltűr: minden sérelmet, amit a munkahelyeden vagy az anyósodtól szenvedtél el, és meghallgat, ha a kamasz gyereked már megint feleselt.
Az edzések elég kemények: jó sok a futás, ugrókötelezés, erősítés. Minden egyes alkalom végén csak ámulok magamon: "Wow, ezt is végigcsináltam! Nem gondoltam, hogy ennyit bírok!"
Fejlődnek a reflexeim, az állóképességem, a mozgáskoordinációm, és izmosodik a karomon túl a popsim, hasam, hátam és a lábaim is. A folyamatos intenzív kilégzés pedig felfrissít, és erősíti a tüdőmet.
Az edzőtermekben döbbenetesen erős izzadságszag van. Harapni lehet. Sehol máshol nem tapasztaltam még ehhez foghatót, de megszokható.
Ha felvetted a bokszkesztyűdet, onnantól felejtsd el, hogy bármit is meg tudsz fogni. Édes ügyetlenkedés megy a kulacsokkal, ha valaki megszomjazik. Szájjal tépőzárazzuk be a másodszorra felvett kesztyűt. Az arcodon lecsurgó izzadtság letörlése pedig külön leleményességet igényel, főleg, ha még a pólód is ujjatlan!
Nyitókép: iStockphoto
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.