Az érzelmi bosszú ára

Ám, ha jobban belegondolunk, legtöbb esetben csupán annyi történt, hogy nem azokat a mondatokat hallottuk, amelyekre vágytunk. Vagy nem az történt, amit elképzeltünk.

• Vajon hányszor büntettünk meg olyasvalakit, aki nem is követett el semmiféle szabálysértést?
• És vajon hányszor volt súlyosabb a szankciónk, mint amekkora sérelem valóban ért minket?
• Biztosan kell valamilyen büntetést kiszabnunk?
• És ha nem, ki az, aki megtorolja helyettünk a szívfájdalmakat?

Mert bizony ezek a vagdalkozások vagy durcás elvonulások nem tekinthetők másnak, mint bosszúnak. De az biztos, hogy megoldást semmiképp sem jelentenek a problémára...

Biztosan állíthatom, hogy a bosszú íze nem feltétlenül édes. Gyakran egészen kesernyés, már-már maróan égető íze van. Főként, ha olyat büntetsz, aki igazán közel áll a szívedhez. Olyankor gyakran rosszabbul érzed magad ettől, mint magától a megtorolt sérelemtől.

És persze mint a legtöbb pernek, a magánéleti csatáknak is van egy győztese és egy vesztese. De lehet-e boldogan győzni, ha olyasvalaki veszít, akit nagyon szeretünk? Még ha a barátaink és a családunk dolgos védő ügyvédként veregetik is a vállunkat, hogy végső soron nekünk volt igazunk, nem lesz teljes az örömünk. Ezért nem érdemes pert indítani.

Csatát még végképp nem. Az érzelmi háborúkban végül mindkét "ország" katonái közül elesnek páran. Mindenképpen van veszteség. Ha pedig nem is küldjük csatába a harcos szavainkat, hanem a csendes hidegháborút választjuk stratégiának, talán még többet veszíthetünk. Gyakran a szótlan konfliktusokban keletkeznek a legmélyebb sebek, hiszen nincs egy gyógyító egyezség, ami segítene abban, hogy összeforrjon a vágás.

Ám nem árt észben tartanunk, hogy ilyenkor gyakran a szövetségesek ellenfelekké válnak. És ki ismerné jobban titkos gyengeségeidet annál az embernél, akivel korábban megosztottad azokat? Ezért talán ezek a támadások a legveszélyesebbek. Mert ismerik a gyenge pontjainkat, és fedetlen sarkú Achilleuszként állunk, remélve, hogy akit eddig kedvesünknek hittünk, nem pont a sarkunkat fogja megcélozni mérgezett nyilával.

Ha mégis ott találna el, felmerül a kérdés, hogy valóban a szövetségesünk volt az illető, vagy végig egy ellenséges kémmel volt dolgunk, aki csak kicsalta belőlünk a háborút eldöntő információkat?

Nyitókép: iStockphoto