Ha nem beszélgetsz, el fogsz hülyülni

Vagy még ha eszembe is jutna, nem vinném tovább a gondolatkezdeményt, hanem hagynám elveszni, és inkább a hétköznapi gondok megoldására koncentrálnék.

A gondolat bölcsője a beszélgetés

Lehet, hogy csak én vagyok peches, de úgy érzem, manapság egyre inkább csökken a tartalmas beszélgetések száma. És itt most nem arról panaszkodom, hogy túl kevesen beszélgetnek mélyfilozófiai problémafelvetésekről! Hanem egyre ritkább az olyan alkalom, amikor a 21. századi ember megengedheti magának, hogy csak szimplán beszélgessen.

Ezalatt azt a fajta kommunikációt értem, amikor tényleg ott vannak a felek fejben-testben-lélekben, és átadják magukat a társalgásnak. És sajnos ez nem csak azért van így, mert az emberek felszínesek vagy üresfejűek lennének. Hanem a lehetőségek is leszűkültek.

A beszámoló nem beszélgetés

Ahogy az ember tapossa felnőtt éveit, észreveszi, hogy baráti viszonyai megváltoznak. Amikor sikerül összehozni egy-egy személyes találkozót, azok természetesen úgy indulnak, hogy mindenki beszámol arról, milyen az élete.

Ezért a közösen eltöltött szabadidőtökben nem kellett beszámolni dolgaitok alakulásáról: hiszen azt a másik "élő, egyenes adásban" nézhette végig, testközelből.

Emlékezz csak, hányszor megváltottátok a világot? Inspiráltátok egymást, és hatalmas, világrengető gondolataitok támadtak - akár a közel-keleti helyzetről, akár a dehidratált bőrről.

Ezzel szemben most, ha munka, család, háztartás és ügyintézés közepette sikerül is találnotok egy fél délutánt, amikor összeülhettek egyet dumálni, akkor mire mindenki a beszámoló végére ér, már menni is kell haza.

Inkább ne tudj a barátnőd életének minden apró részletéről - a főnöke titkárnőjével való konfliktusától egészen a tesója új pasijának foglalkozásáig. Inkább emeljétek ki az elmúlt időszak legmeghatározóbb történéseit, és így marad idő az igazi beszélgetésre.

Hiszen, amikor röviden (!!) elmeséled, mekkorát balhéztál az anyósoddal, akkor marad ideje a többieknek reflektálni az elmondottakra. Egyből lesznek, akik azonosulni tudnak a problémával. Esetleg valaki már meg is oldotta, másvalakinek meg szintén jólesne néhány jó tanács az ügyben. És két gondolatkörrel később hirtelen már Melania és Donald Trump kapcsolatának elemzésénél lyukadhattok ki.

Aztán persze ott az önsorsrontás is.

Panaszkodunk arról, hogy felszínes, tartalmatlan kapcsolatok vesznek körül minket, és kiüresednek a régi nagy barátságok. De ha valami csoda folytán lenne is időnk elmélyülni egy-egy beszélgetésben, inkább rövidre zárjuk, mert fáradtak/nyűgösek/antiszocok vagyunk.

És ez bizony egy ördögi kör. Velem is gyakran megesik, hogy egy-egy keményebb nap után a hátam közepére sem kívánok semmilyen interakciót másokkal. Akár még azokkal sem, akik a világon a legközelebb állnak hozzám.

• „Ne hari, de ma olyan antiszoc napom van!"
• „Szívesen meghallgatlak, de ne várj nagyon sok visszajelzést, mert nekem ez ma valahogy nem megy."
• „Visszatérhetünk erre máskor?"

Mindenkinél vannak ilyen napok, és ezzel nincs is baj.

És ezzel kezdetét veszi egy ördögi kör, amiben minél hosszabb ideje vagyunk benne, annál nehezebb kiszállni belőle. Pedig hidd el, neked is szükséged lenne egy kis valódi beszélgetésre!

Mert az ilyen emberi kapcsolódások képesek arra, hogy gondolatot ébresszenek! És valld be, neked nem esne jól végre valamiről csak úgy gondolkodni? Ami nem egy megoldandó feladat, nem egy elintézendő ügy... Hanem csak úgy elmélkedni, és közben fejlődni.

Akármiről, akár apró kis butaságokról. Hiszen sose tudhatjuk, hogy egy-egy párbeszédből kinek, mi csapódik le, vagy melyek lesznek azok az elemek, amik leginkább megfogják. És ez csodálatos.

És végezetül, merjünk gondolkodni! Vannak esetek, amikor kifejezetten hasznos tevékenység.

Nyitókép:iStockphoto