Hogy jut el odáig egy 13 éves lány, hogy megpróbáljon véget vetni az életének? Nyilván kell egy kis hajlam is hozzá.
Ahogy a témát nálam sokkal jobban ismerők is leírták már: az öngyilkosságra való hajlam genetikusan örökölhető. Ezek szerint valahol, minden öngyilkosságot megkísérlő kiskamasz felmenői között megtalálható legalább egy, önnön életére törő felmenő.
Esetemben a kétéves dackorszak maradt ki - úgy ahogy van. Én voltam az álomgyerek. A gyerek, aki eljátszott egy újságpapírral a szoba közepén, órákon át, mintha nem is lenne a házban. Engedelmesen, hisztik és konfliktusok nélkül cseperedtem egészen a kamaszkoromig.
Persze, legtöbbször pont az elhanyagoltság, a szeretethiány sodorja a gyereket az öngyilkosság felé. De bármilyen furcsa, szerető családban is előfordul, hogy a serdülő gyermek a végső elkeseredésig jut. És pont a szerető és biztonságos család ellen kezd el lázadni!
Hirtelen izgalmas lesz számára a nehéz sorsú, szabadon csellengő osztálytárs élete, akit nem kérnek számon otthon, akitől nem kérdezik meg, hol jár, akit észre sem vesznek, ha nincs otthon, és akinek, nem kell szabályokat betartania.
Ez a katarzis általában egy hosszú folyamat vége. Az én ellenőrzőmben 13 db figyelmeztető volt, a tanulmányi eredményeim pedig, zuhanórepülésben süllyedtek a „még annál is lejjebb" alá. Jönnek a meg nem írt házi feladatok, az ellógott órák, a wc-ben dohányzás, az edzés helyetti bandázás.
Persze ezt egy talpraesettebb kamasz olyan profin leplezi hazugságokkal, hogy mire kinyílik a szülők szeme, már rég nyakig ül egy olyan lelki pocsolyában, amiből nem lehet elbeszélgetéssel, meg fegyelmezéssel kirángatni. Ilyenkor döbben rá a szerető család, hogy erre nem készült fel. Próbálják össze-vissza kapkodva kezelni a helyzetet. Inkább sikertelenül, mint sikerrel...
És ekkor jön egy katarzis. Egy nagyon nagy hiba, amit elkövet a kamasz. Vagy egy óriási csalódás, esetleg egy szeretett személy elvesztése. Gyakorlatilag az első, igazi élet adta pofon. Mert ennek egyszer el kell jönnie. A kamasz végső elkeseredésében, nem lát más megoldást, csak hogy eldobja az életét.
Igen! Segélykiáltás, de komolyan! A kamaszkori öngyilkossági kísérlet nem színház. Nem arra gondol a gyerek, hogy majd megtalálják és megmentik. Arra gondol, hogy nincs más kiút.
Ha alaposabb lettem volna és elolvasom a betegtájékoztatót, hogy miféle tabletták ezek, akkor én sem hajhullás elleni gyógyszert vettem volna be. Tényleg vártam a halált, és hosszú ideig csalódott voltam, hogy nem sikerült. Csak a szerencsén múlott az életem. Ahogy sok más tininek is.
A statisztikák szerint, hazánkban évek óta nő a serdülőkori öngyilkossági kísérletek száma.A lányok többször próbálják meg eldobni az életüket, mert labilisabbak érzelmileg, mint a fiúk, de amikor a fiúk próbálkoznak, az nagyobb százalékban sikerül is nekik.
Úgy néz ki, ha ők megzuhannak, annak nagyon csúnya vége lesz.
Szülőként nehéz megítélni, hogy pusztán csak kamaszos rosszkedv, vagy komoly probléma áll a magába fordult gyermek viselkedése mögött. Mindenesetre legyünk résen és legyen minden gyanús.
Ha bezárkózik, ha beszél az öngyilkosság gondolatáról, vagy ha egy-egy vita hevében a fejünkhöz vágja, hogy majd megteszi. Vegyük komolyan.
Figyeljünk a lehetséges kiváltó okokra:
Ha bármelyik jelen van gyermekünk életében, vagy gyanítjuk, hogy jelen lehet, álljunk készen a megoldásra.
Forduljunk szakemberhez, kérjünk segítséget! A segítségkérés mellett pedig a legtöbb, amit tehetünk, hogy törekszünk a biztos érzelmi háttérre. A harmonikus család, az odafigyelés a legfontosabb ebben a helyzetben.
És soha ne engedjük el a gyerek kezét!
Percze Ágnes
Nyitókép: Dreamstime
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.