Férfivélemény: én hiszek a házasság intézményében!

Amikor én összejöttem a feleségemmel, már az ismerkedős szakaszban kijelentettem, hogy én házasságpárti vagyok, Ő volt inkább a szkeptikus.

Én mégis fontosnak tartom ezt. Nem vagyok vallásos, de van, amiben hiszek. Például, hogy nem kell egy harmadik fél áldása, hogy Isten vagy az emberek előtt szentesítse a fogadalmamat - ez csak bennünk válhat azzá. Mivel templomba sem járok, ezért kikötöttem, hogy csupán képmutatásból nem fogok egyházi szertartás keretein belül esküdni.

Egy a sok közül?

Az én szememben azzal, hogy házasságot kötök valakivel, kijelentem, hogy többet jelent, mint előtte az összes többi nő, akihez közöm volt.

Azt akarom, hogy a családom része legyen. És azt, hogy ezt az egész világ tudja meg. Legfőképpen Ő, és ezt ennél jobban nem tudom kifejezni.

Mint amikor nagyon szerelmes az ember és úgy érzi világgá akarja ezt kiabálni, mindenkinek elmondani, eldicsekedni vele, hogy milyen szerencsés. Tulajdonképpen a házasság a szerelemről, szeretetről szól. Vagy kellene, hogy szóljon.

Örökön örökké, kivéve ha...

Én nem hiszek a házassági szerződésben. Mert úgy belemenni az egészbe, hogy beiktatunk egy kiskaput, és előre gondolunk a lehetőségre, hogy mi lesz, ha egyszer utálni fogjuk egymást, és marakodni fogunk az anyagi javakon, tönkreteszi az egészet. Hiteltelenné teszi az elhatározásunk komolyságát.

Én úgy álltam az oltár (jelen esetben anyakönyvvezető) elé, hogy abban a pillanatban 100%-osan hittem, hogy ez örökké is tarthat, amíg a halál el nem választ, és ki tudja, még azon is túl. Mert már ismertem annyira, voltunk együtt jóban-rosszban, bizonyított annyit a kapcsolatunk, hogy ezt így érezhessem. Ez az egésznek a lényege.

Ahogy annyit ér az adott szavad, amennyire betartod az ígéreteidet, a becsületed annyit, amennyire egyenes tudsz maradni.

És nem arról van szó, hogy odaállunk egy fószer elé és megígérjük, hogy majd kitartunk egymás mellett a legnagyobb szarban is, mert így szokás, vagy, mert a menyasszony a hatodik hónapban van, és így legalább szülés után automatikusan az apja nevét kaphatja a gyerek. Nem. Ennek így tényleg semmi értelme.

Kis karácsony, nagy esküvő...

De emberi szokás, hogy a fontosabb eseményeket megünnepeljük, kiemelünk egy napot a többi ócska szürke vacak közül. Ez az igény emberi mivoltunk része. Én szeretem embernek érezni magam, az összes hasztalan emberi hülyeséggel együtt. Nem pedig gépnek, amiről lepattan minden fölösleges sallang.

Ami persze nem akkor, egy pillanat alatt történik meg. De mégis szeretnénk emlékezetessé tenni, mert fontos, és így lesz az évben egy nap, ami csak a miénk. Ezek mind, kézzel nem megfogható, szentimentális dolgok. Amiknek funkcionálisan talán nincs is semmi jelentőségük. Viszont számomra ezek a fontosak az életben, amikor lehet hinni abban, hogy több van a létezésben, mint leélni az egyik napot a másik után, enni, aludni, szaporodni.

Mert ettől vagyok boldog, nem akarok folyton kételkedni, aggódni, nem akarom mindig kilesni a bűvész titkait és megtudni, hogy mitől működik a varázslat.

Még több cikk Petitől!

Ha idáig eljutottál, már biztos rajongsz Peti stílusáért, és nem bírod visszafogni magad, hogy ne olvass tőle még többet. Megértjük, és segítünk is neked. Az írói oldalán rengeteg írása vár rád.

Forrás: Szabó Gábor

Nyitókép: iStockphoto