Olvasói levél: Határozott időre kötött házasság – öt évente esküvő!

Szerelemből ígérni valamit valakinek, ott mindenki előtt, lássuk be elég komolytalan. Ráadásul örökké. És mindenki csak annyit gondol magában:

Vagy éppen azt, hogy:

Aztán telnek az évek, jön egy-két kanyar az életük útján. Ki tudja mennyi lesz a „jóban"-ból, és mennyi a „rosszban"-ból? Ha sok a jó, akkor jó. Ha sok a rossz, akkor rossz. Az 50 %-os eloszlásnak 1 % esélye van. Matematikailag nem igazán meggyőző.

Tényleg ilyen a házasság? Egyáltalán milyennek kéne lennie, mit kéne éreznem? Életem végéig lángolást, vágyat? És ha már nem érzem, vagy épp más iránt érzem? Félelmetes ez az egész...

És az ember boldog akar lenni. Miért is akarna boldogtalan lenni?
Egy szó mint száz, a házasság intézménye abszolúte elavult. Ha jobban belegondolunk, ez is csak egy törvény. Igazán módosíthatnák már. Lehetne korszerűbb! Régóta foglalkoztat egy korszerűbb megoldás.

Az ígéret, a válás, előtte a vívódás, a hanyatlás, a fájdalom, a kivéreztetése két ember kapcsolatának. Tök nyomasztó.

Véleményem szerint szóljon 5 évre egy házasság. Négy és fél után pedig kezdjenek el gondolkozni azon, hogy meghosszabbítják, vagy hagyják, hogy elévüljön. Ennyi idő alatt idősebbek leszünk, tapasztaltabbak. Másképpen látjuk majd a dolgokat: éltünk már együtt, de időközben lehettek más céljaink.

Az egyházi esküvő már más tészta. Olyat semmiképp nem kötnék. Valami mást kötnék helyette. Nevezzük ezt a valamit családnak - ha már van gyerek. Keresztelő lehetne a családi fogadalom: kettő az egyben.

Minden képességükkel azon lesznek, hogy jó szülők legyenek, és felelősséget vállalnak a gyermek iránt. Ez egy erős és vállalható szövetség lenne Isten színe előtt. Egy fogadalom a gyermeked előtt.

Ez szerintem szép lenne. Ezzel a megoldással egy csomó kapcsolattal összefüggő stressz lekerülne az emberek válláról.

Eleve nem kéne válni, mert 5 év talán nem olyan hosszú idő. Hagyhatnák csak elhalni egy kapcsolatot. Mert ha már haldoklik és mindketten hagyják meghalni, minek egy válással még látványosan hasba is szúrni egymást?

Ötévente kimondani egymásnak, hogy igen, én még mindig veled akarok lenni. Ennek az igennek is ugyanolyan súlya lenne, mint az elsőnek. Ugyanúgy az örökké felé vinné az igazán boldog párokat.

Én valahogy így képzelem a hosszú házasságot. Lépésről lépésre haladni és nem rögtön megcélozni a halálunk napját - mint lejárati határidőt.

A házasságnak a megújulásról is szólnia kellene: egymás változó igényeinek folyamatosan megfelelni, az érzést folyamatosan életben tartani.