

Szóval jönnek az új és még újabb partnerek, olyan kapcsolat azonban nem létezik, ahol ne lennének gondok, így ha mindig elmenekülünk a problémák elől, akkor a végén biztos, hogy magányosan fogjuk végezni. Persze nem is olyan egyszerű megjavítani egy hanyatlásnak indult románcot, ám lehetetlen küldetésnek sem szabad nyilvánítani, csupán érdemes szem előtt tartani néhány dolgot.

Forrás: Shutterstock
1. Ne legyél strucc
A legrosszabb, amit a párok tehetnek, amikor felüti a fejét a baj, ha a homokba dugják a fejüket és úgy csinálnak, mintha minden rendben lenne. Attól, hogy nem veszünk tudomást a problémákról – legyenek azok bármilyen természetűek! - még léteznek és biztos, hogy a kibeszéletlen frusztráció előbb vagy utóbb úgy fog robbanni mint egy hatalmas bomba. Az ilyen bombák pedig általában mindent és mindenkit felperzselnek maguk körül.
2. Nincs olyan, hogy ez a te gondod
részéről minden rendben, ha a másiknak valami nem tetszik, akkor az az ő dolga.
3. Vedd észre a segélykiáltást
Szintén általános probléma a megromló kapcsolatoknál, hogy a páros tagjai nem veszik észre az intő jeleket és már csak akkor kapnak észbe, amikor a segélykiáltás olyan hangos, hogy szinte megsüketülnek tőle. Például állandóan hatalmas veszekedések kerekednek abból, mert a szennyestartó mellé dobod a zoknidat, nem ágyazol be magad után vagy túl sok a sminkcuccod? Valószínűleg nem ezek a piszlicsáré dolgok idegesítik a párodat, hanem valami egészen más. Esetleg pont te robbantasz ki mindig vitát, mert úgy érzed, képtelen vagy elviselni a barátod/ barátnőd hülyeségeit? Nos, ilyen esetben nem árt kicsit magunkba nézni és megkérdezni, mi valójában a bajunk? Min kéne változtatni, hogy jól érezzük magunkat ismét a kapcsolatban?
4. Kommunikálj tisztán és időben - A jó kapcsolat alapja
Sokszor és sokat lehet hallani arról, hogy a jó kapcsolatok alapja a kommunikáció, ám egyáltalán nem mindegy, hogy mit, hogyan és mikor kommunikálunk. Általános probléma, hogy míg a férfiak a „mit"-nél akadnak el, addig a nők a „hogyan"-nal szenvednek a legtöbbet. Nem egyszer láttam már, hogy a pasi egyszerűen meg sem tudja fogalmazni, mi a baj, míg a pár lány tagja teljesen félrevezetően kommunikál és bár a barátnőknek tisztán és érthetően el tudja panaszolni a gondjait, addig a párjának csak homályos utalásokat tesz ezzel kapcsolatban. Pedig itt nem célravezető az eufemizmus! Ha a férfinek az a baja, hogy kevés a szex, akkor mondja ezt. Ha pedig a nőnek kevés a romantika, akkor ne azzal jöjjön, hogy legyen többet otthon a pasi, hanem mondja meg kereken, hogy vigyél el vacsorázni, sétálni, piknikezni vagy amire vágyik. Felesleges kerülgetni a forró kását, mert abból csak félreértések és felesleges sértődések lesznek.
Az időben kommunikációról pedig csak annyit, hogy
nem akkor kell a másik fejére borítani a teli bilit, amikor már csak a szenteltvíz segít a kapcsolaton,
hanem akkor kell beszélni a gondokról, amikor még örülnénk a változásnak. Mert bizony az a pillanat is eljön, amikor hiába változik meg a másik mi addigra kifelé tartunk a kapcsolatból és semmilyen reform nem segít már.
Minden kapcsolat megmenthető?
Nyitókép: Shutterstock
Mondd el Te mit gondolsz!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!