Kezdj el tudatosan lazítani!

Egyszer csak észreveszed, hogy ereszteni kezdesz, mint egy rég vásárolt lufi. Ne várd meg, hogy az összes szusz kimenjen belőled! Ismerd fel időben a jeleket! És nyomd meg magadban a vészcsengőt, ha:

1. Azt veszed észre, hogy napokig nem tudsz belemosolyogni a tükörbe.
2. A fáradtságtól olyan antiszociális lettél, hogy a sírás kerülget, mikor meglátod közeledni egy ismerősödet, és tudod, hogy meg kell állnod beszélgetni vele.
3. Másodpercre pontosan beosztod az idődet, és már két perces csúszástól olyan nagyon kétségbeesel, mintha az egész életed ettől függne.

   

4. Sorban állás közben arról fantáziálsz, hogy az arcodra kényszerített türelmes mosoly helyett alpári szavakat ordítasz az előtted állónak, aki az élettörténete elmesélésével tartja fel a pénztárost - és téged.
5. A kommunikációd a szeretteiddel is kimerül annyiban, hogy ha hozzád szólnak, üveges tekintettel, automatikusan félszavakban válaszolsz, pl. ühüm, jaja, hát na stb.

Mutatkoznak rajtad ilyen vagy ehhez hasonló jelek?

Ha igen, akkor először is, keress a heti programodban legalább két olyan tevékenységet, amitől nem függenek életek! Van ilyen, ugye? Helyes. Most végy egy nagy levegőt, és rúgd fel! Mármint a programot. De igazán, visszavonhatatlanul, és lelkiismeret-furdalás nélkül. Úgy, hogy közben élvezed.

Mert nincs olyan program, nincs olyan feladat, amiért érdemes hosszú távon testi és lelki élőhalottá lenned. Ugyanis a legfontosabb kötelességed épségben megőrizni önmagad - mind fizikai, mind lelki és szellemi értelemben. Így ha azt érzed, fékezned kell, ezt nemcsak saját érdekedben, hanem szeretteid miatt is muszáj komolyan venned. Kihagysz egy szülői értekezletet? Ettől még nem vagy rossz anya, aki fütyül a gyerekre. Elbliccelsz egy túlórát? Nem baj, ha pihensz, másnap ugyanazt a feladatot feleannyi idő alatt végzed el!

Nincs olyan dolog, amit ne lehetne kihagyni/eltolni, ha úgy érzed, hogy már csak utolsó energiáddal, sírást visszafojtva, a fogaidat összeszorítva lennél rá képes. Vagyis lehet olyan - időnként. De nem mindig. Szóval, ne őrülj meg! Ne őrülj bele! Lépj néha a fékre, addig, amíg megteheted! Ne veszítsd el a jókedved, a motivációd, az egészséged... Hosszú távon a szervezeted éppúgy hálás lesz érte, mint a környezeted.

Nyitókép: Shutterstock