Nem tudod, mit ajándékozz a leggyakorlatiasabb csillagjegynek, a Baknak? Segítek!

Már nincs túl sok idő szentestéig, úgyhogy, aki eddig még nem szerezte be a karácsonyi ajándékokat, annak ideje belehúznia! Ha pedig egy Baknak kell még valami meglepetést találnod, akkor olvass tovább, mert adok pár hasznos tippet a jegy szülöttjeivel kapcsolatban.

Kezdjük is ott, hogy Bak vagyok, tehát nem a levegőbe fogok beszélni. Sőt, tetézném ezt azzal, hogy a férjem is Bak, mi több, dupla Bak, ugyanis az aszcendense is Bak. Most, hogy ennyiszer leírtam, hogy Bak, térjünk is a tárgyra. Mit adjunk e jegy szülötteinek ajándékba?

Tisztában vagyok azzal, hogy nem csupán – a tizenkét jegynek megfelelően - tizenkét embertípus létezik a világon, ám az elmúlt tíz évben, amióta együtt élek a férjemmel, felfedeztem számos hasonló vonást köztünk, amolyan Bakos dolgokat, így hajlok afelé az álláspont felé, hogy igenis
akadnak közös tulajdonságaik azoknak az embereknek, akik ugyanabban a jegyben születtek.
Nekünk például az ajándékozás terén is egyforma a gondolkodásunk. S bár két ember nem lehet egy reprezentatív felmérés alapja, talán néhány tippel mégis szolgálhatok, ha valaki pont egy Baknak nem tudja, mit ajándékozzon.

Papírforma szerint

Néhány éve kaptam a szülinapomra egy asztrológiával foglalkozó könyvet, ami arra is kitér, hogy a különféle csillagjegyek milyen ajándéknak örülnek a legjobban, így először azt osztanám meg veletek, hogy papírforma szerint, mit érdemes adni a Bakoknak.

Eszerint, mivel a Bak hagyománytisztelő, felelősségteljes, kissé merev, céltudatos és gyakorlatias, így az ajándékok kapcsán is leginkább annak örül, ha a hasznosság és a minőség egyesül a neki szánt meglepetésben. A könyv azt írja, hogy a férfiak nagyra értékelhetnek egy nemes, drága bort vagy egy bőrből készült tárcát, míg a Bak nők biztosa ürülni fognak egy klasszikus parfümnek vagy valamilyen – akár antik – ékszernek is.

Papírforma kontra valóság

Mondhatnám azt, hogy a fentebb leírt papírforma teljes melléfogás, és hogy nálunk egyáltalán nem ezek az ajándékok dominálnak, de be kell látnom, hogy a lényegét tekintve minden szava igaz. Még akkor is, ha a férjem nem boros, én pedig az önkényes parfümvásárlástól mindenkit óva intek! Ennek ellenére a lényeg nagyon is találó, azaz Bakként mind a férjem, mind pedig én azoknak az ajándékoknak örülünk a legjobban, amik egyszerre hasznosak és minőségiek is.Nálunk az ünnep - és főképp a karácsony - az az alkalom, amikor megengedünk magunknak és a másiknak is olyan dolgokat, amiket év közben nem nagyon, tehát ilyenkor teljesülnek az - esetlegesen egész évben dédelgetett – álmaink.

Forrás: Shutterstock

Összefoglalva három fontos dologra hívnám fel mindenki figyelmét, aki egy Baknak keres ajándékot:

  • Fontos a minőség! Ne vegyél kacatot, bóvlit, mert ezektől minden Bak a falnak megy. Nem kell drága ajándékot adnod, de amit adsz, az a maga kategóriájában legyen minőségi. Például egy csoki is lehet silány és lehet elsőosztályú.
  • Ne improvizálj! A Bakok nem szeretik a meglepetéseket, ebből pedig egyenesen következik, hogy mielőtt nekilátsz vásárolni vagy ajándékot készíteni, puhatolózz. A „nem szereti a meglepetést" nem azt jelenti, hogy konkrétan meg kell beszélned vele, mit fog kapni, hanem azt, hogy ne te akard kitalálni, minden előzetes informálódás nélkül, hogy minek örülne.
  • Ne csak tárgyakban gondolkodj! Bár a Bak meglehetősen materiális jegy, itt is igaz, hogy személyiségtől – na meg persze az aszcendenstől és egyéb bolygóállásoktól - függ, hogy mi az adott ember szeretetnyelve. Nálam például a minőségi idő nagyon előkelő helyen áll, így kifejezetten örülök annak, ha a férjem egy romantikus vacsorával vagy egy hosszú hétvégével lep meg.

Plusz tipp:

Bár ehhez talán már késő van idén, de a jövőben, ha egyáltalán nincs ötleted, hogy mit ajándékozz, érdemes megkérni a Bakot, hogy írjon levelet a Jézuskának és soroljon fel benne több dolgot is, aminek örülne: tárgyakat, élményeket, rejtett vágyakat, bármit. Ezek közül nem kell mindent beszerezni vagy megvalósítani, hanem lehet mazsolázni közülük. Így egyrészt meglepetés is lesz, mit kap, másrészt viszont biztosan olyan dolgot fogsz adni, aminek örül majd.

Nyitóoldal: Shutterstock

Ezek is érdekelhetnek