A plasztikáztatás jó dolog, csak ne ess túlzásokba!

Aztán megtudjuk, hogy azért ilyen rondák, mert szétplasztikáztatták magukat - nem bírtak leállni a műtétekkel -, és ha nem akar az olvasó is így járni, akkor bele se kezdjen - még gondolati síkon se. Aztán híres emberekről cikkeznek, hogy a hétköznapokban milyen rosszul néznek ki: öregek, ráncosak, és igazán rájuk férne egy kis orvosi segítség. Biztosan van rá pénzük és igénytelenek, hogy nem fekszenek kés alá.

Az olvasónak két döntése marad. Az egyik, hogy szétpalsztikáztatja magát - és akkor egy hiú majom lesz, mert nem tudja elfogadni magát úgy, ahogyan van. A másik, hogy nem plasztikáztat - ám akkor viselje el a beszólogatásokat: látszik rajtad a kor, azért ennyi idősen illene hajat festetni, sminkelni, ráncot feltöltetni, botoxoltatni stb.

Mi a jó döntés?

Az az alap, hogy mindenkinek jogában áll eldönteni, hogy mit csinál az életével, a hajával, az arcával, a testével és a gondolataival. Ezekhez másnak semmi köze sincs. Főleg úgy nincs, ha a véleményét senki sem kérdezte, csak valamiért felhatalmazva érzi magát arra, hogy kifejtse. Születnek is cikkek, tanulmányok, vélemények arról, hogy mi a "normális" - mi az, ami egészséges, és mi az, ami már ártalmas. Mindent el lehet túlozni és túl lehet tolni - a véleményalkotást is.

Ha valaki nem tudja abbahagyni a testmódosítást, az kizárólagosan az ő problémája - amin egyáltalán nem segít, ha nyilvánosan megszégyenítik. Akkor sem, ha az illető egy híres színész(nő). Azok a cikkek pedig, amik arról szólnak, hogy: "Régen hú, de jól nézett ki, aztán meg tessék, nézzétek, mi lett belőle!" csak a mi egónkat simogatják. Mert mi nem vagyunk híres emberek, színészek/színésznők, de legalább felmenthetjük magunkat azzal a szöveggel, hogy "Oké, én is szarul nézek ki, de legalább méltósággal viselem."

Pedig nem kell rosszul kinézni. Nem szükségszerű, hogy látszódjanak az arcomon vagy a testemen az évek, és ha akarom, akkor teszek ellene. Diéta a zabálás helyett, élvezettel végzett mozgás a restség helyett, gondolkodás a készen kapott panelek használata helyett. És igen, plasztikai beavatkozás - az önsajnálat helyett. Itthon össznépi tevékenység arról beszélni a nyilvános térben és otthon is, hogy kinek milyen rossz. Bármi, és minden is. És össznépileg nem teszünk ez ellen semmit. Inkább licitálunk: nekem mindig eggyel rosszabb, mint akinek tényleg nagyon rossz.

Nem azért pártolom a plasztikai beavatkozásokat, hogy bárkit is átverjek - legfőképpen nem saját magamat. Tisztában vagyok a korommal, és nem akarom magam fiatalnak hazudni. De azt is tegyük hozzá, hogy öreg sem akarok lenni. Vagyis persze dehogynem, hiszen az azt jelenti, sokáig élek. Csak úgy nem akarok idős lenni, hogy közben nem szeretek magamra nézni - morgósan, haragosan, egyszerre kárörvendve, hogy másnak sem jobb, és licitálva, hogy nekem a legrosszabb.

Harmónia. Ezt keresem. Kívül és belül is. Az arcomon az életem. De nem akarom, hogy elsőre ezt lássák meg rajtam. Mert kinek mi köze hozzá? Egy idegen lássa csak azt, amit én akarok, hogy lásson! Ami - szerintem - rá tartozhat. És ha ezen lehet változtatni, akkor miért is ne?!

SHE.HU Kibeszélő!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!
Forrás: Mudra László

Nyitókép: Shutterstock