Terhességi csíkok, akár szüzeknek is...

Annak ellenére, hogy igazán nem kellett senkinek sem megfeleljen a testem bármely pontja, nagyon rosszul éreztem magam. Azt mondták - és írták mindenhol -, hogy idővel nagyon kifakulnak, majd eltűnnek. Akkor - az önelfogadás és a tinédzserkor végtelen kalandmezejére lépve - túl soknak tűnt ez az egész.

Mik is ezek pontosan?

Egyszerűsítve, ezek a csíkok a bőr hirtelen megnyúlása után jelennek meg: hízáskor, fogyáskor, terhesség közben - leginkább a has tájékán -, akár túlzott iramú testépítés során.
Bár mindkét nem érintett, a nők gyakrabban találkozhatnak vele, hiszen a női kötőszövet lazább szerkezetű - ezzel alkalmazkodva a terhességhez.

A problémám leginkább az volt, hogy nem láttam magam körül egyetlen hibás testet sem. Azt éreztem, hogy ez valami teljesen egyedi dolog. Egy undorító ármány, egy betegség, amit majd rólam neveznek el a sikertelen gyógyítási kísérletek folyamán. A halvány rózsaszín elágazások néha új ágakkal egészültek ki, figyeltem, és fokozatosan megszoktam a jelenlétüket. Úgy éreztem, tényleg nincs mit tenni, csak a megbékélés és az elfogadás az egyetlen irány.

Egy nap a drogériában bóklásztam édesanyámmal, és majdnem elájultam, amikor megláttam, hogy léteznek mellfeszesítő és stria kencék. Ezeknek a puszta létezése megerősített abban, hogy ez az egész, ami a testemmel történt, nem is annyira egyedi és borzasztó dolog. Valamiért már nem is szerettem volna sem kenegetni, sem változtatni rajta.

A csíkjaim már egészen elhalványodtak, mikor egy mozizás alkalmával, még a reklámok kezdete előtt nézelődtem a teremben: az alattam ülő hölgy pánt nélküli felsőben volt. Ahogy átnyúlt az üdítőjéért, észrevettem, ahogy néhány lilás csík kikandikál a ruhája alól. Még sosem láttam más testét ilyennek. Boldog voltam. Nemcsak a krémek léteznek, de a felhasználóik is. Az, hogy a neten rengetegen beszéltek erről, nem jelentett semmit: ez a váratlan pillanat jelentett számomra igazi megnyugvást és elfogadást.

Az időnek köszönhetően már csak gyöngyházszínű minták borítanak. A melleimen nyomuk sincs: leginkább a csípőm tájékán futnak, néhol szélesebben, néhol alig előtűnve. Csíkos jellegemmel mára száz százalékig megbarátkoztam.

Nyitókép: iStockphoto