Anya, miért nem láthattam soha, hogy boldog vagy?

Anya, szeretlek. És mindig is szeretni foglak. Hiszen megszültél, az életed értelme vagyok és tudom, a legnagyobb boldogságod is egyben. Vártál rám, óvtál, féltettél mindentől. Végig kísérted az eddigi életem, felneveltél és embert faragtál belőlem. Egy olyan önálló, független nőt, aki sok mindent átélt már. Sajnos, neked köszönhetően is. De tudom, te sosem akartál bántani. Sosem akartál fájdalmat okozni. Nem akartál sírni látni. Mégis párszor kellett ezt látnod. Hogy miért? Gondolj csak bele, hogy milyen érzés volt téged összetörve látni. Nem egyszer, nem kétszer és nem háromszor. Negyedjére és ötödjére is ugyanolyan borzasztó volt. Hiszen, a világon mindennél jobban szeretlek. 

Annyi mindent megpróbáltam már. Nem tudtam, hogy mit tudnék csinálni, hogy boldog legyél végre. Mindent elkövettem, hogy kikerülj végre a mérgező házasságodból és tovább tudj lépni. De tudom, nem egyszerű, ennyi év után. Csak olyan kár, hogy felemésztett. Annyira sajnálom, hogy mindezt át kellett élned. Hogy egész életedben egy emberre vártál, aki nem becsült meg eléggé. Aki, sosem az értékeidet emelte ki, hanem azt, hogy miben is kellene megváltoznod. Aki sosem tisztelt, mint nő, csak önző érdekeit helyezte maga elé. Aki úgy élte az életét, ahogy nem szégyellte, miközben te csak vártál és vártál. Sokkal boldogabb lehettél volna. De te beleragadtál ebbe a mérgező kapcsolatba. Olyannyira, hogy eszedbe sem jutott más férfira gondolni. Csak vele tudtad elképzelni a jövődet és rettegtél a magánytól. Hiszen, annyira szeretted volna, hogy szeressen.  

Csak tudod, nem volt egyszerű nekem sem. Rengeteg időt és energiát fordítottam arra, hogy a lelkedet ápoljam. Tudom, te is mindig meghallgattál, ha szükségem volt rá, de éveken keresztül kicsit sok volt ez. Mindig újra és újra ugyanazok a körök. 

 Sosem tudtam magam elengedni igazán. Ha a világ másik felén voltam, akkor sem. Hiszen, tudtam, hogy te boldogtalan vagy. Amíg másokkal nagyokat nevettem, vagy épp utazgattam, akkor is a szívem szakadt meg, amikor rád gondoltam. Pedig, nem kellett volna ennyire belefolynom. Tudom, de annyira szerettem volna segíteni. Sokkal könnyebb lett volna minden, ha el tudod hamarabb engedni. Annyira szerettelek volna nevetni látni. Annyira szerettem volna azt is, hogy mesélhessek neked a terveimről, kalandjaimról anélkül, hogy a kisírt szemeidet lássam.  

Annyira jó lett volna, ha összeszeded magad időben és mástól is segítséget kérsz. De titkon még reménykedek benne, hogy megteszed és túl leszel rajta. Egy nagy kő esne le a szívemről és nem nyomná többé a vállamat a nehéz súly, ha tudnám, hogy boldog vagy. Annak örülnék a legjobban, ha valaki boldoggá tenne. Hogy miért? Mert nagyon szeretlek, anya. 

Nyitókép: Shutterstock