Több pénzt akarok, ezért rohadék vagyok?

A globalrichlistbe bepötyögöm a fizetésemet, és azt mutatja, hogy világviszonylatban benne vagyok a top 15%-ban - egy nem túl jó, de vállalható munkabérrel. Azaz telik belőle fast fashion ruhákra, néha étterembe járunk, de azért egy tartós munkanélküliség hatására pár hónap vagy pár év alatt felélném a tartalékaimat. Bizonyos szempontból tényleg gazdag vagyok, sok más honfitársammal együtt.

A minap jól meg is kaptam a magamét, hogy mit akarok még... Miért akarok jobb autót, több fizetést, utazást, amikor másoknak sincs? Hiszen ha van egy viszonylag kényelmes életed, marad pénzed hónap végén akkor is, ha nem vajas kenyéren élsz, akkor neked jó dolgod van. Mert másoknak még ennyi sincs, feleenyiből élnek, és boldogok lennének a fizetéseddel. Elégedj meg te is azzal, amid van! Tipikus szűklátókörű hozzáállás, hogyha az átlagos életnél többet szeretnél, akkor azt nem értik.

De álljon már meg a menet!

Az, hogy a Föld lakóinak háromnegyede nyomorog, éhezik, vagy egyszerűen a létminimumon él, egyáltalán nem normális dolog. Ezt alapul venni kb. ugyanolyan, mint azt, hogy az emberek azóta háborúznak megállás nélkül, amióta lemásztak a fáról. A háború ugyanolyan normális, hétköznapi dolog, mint a szegénység. Mégsem mondjuk, hogy tök oké.

Az emberi lét egyik mélyen gyökerező mozgatórugója a fejlődés iránti vágy. Hiszen ha nem így lenne, még mindig barlangokban laknánk. Akármennyire felszínesen vagy sekélyesen hangzik, bizony az anyagi fejlődés is fejlődés, ráadásul ez az egyetlen módja a biztonság elérésének is.

És akkor eljön az a szint, amikor annyi fizetésre vágysz, ami még közel sem egy vagyon, de az emberek szemében valamiért irreális. Ha azt mondod, hogy négyszázezret, hatszázat vagy éppen hetet akarsz keresni nettóban, hát hanyatt vágják magukat: tudod te, hogy az emberek mennyit keresnek? Hát a mostani fizudból simán félreteszel! Mások fizetése feleennyi sincs, hát hogy képzeled? Ez irreális - harsogják!

Rendkívül bosszantó, amikor mások szeretnék bekorlátozni a lehetőségeimet, akár csak elméletben is. Nincs jogom arra vágyni, hogy megmutassam majd a leendő gyerekeimnek az egész világot, hiszen mások sem tudnak utazni? Nincs jogom arra vágyni, hogy mondjuk, Oxfordba járassam őket, hiszen oda csak a kivételezettek juthatnak be? Nincs jogom arra vágyni, hogy milliókkal támogathassam az állatmentőket? Már azért a havi pár ezer forintért is képesek ferde szemmel nézni rám - hiszen szórom a pénzt a nagy luxusban!

Ezekhez a vágyakhoz olyannyira nincs jogom, hogy ha egyáltalán célként merülnek fel - amihez még csak az utat keresem -, akkor nyomban ott terem jó pár ember, aki a mélybe húzna. Érdekes, valamiért soha nem hallottam még, hogy "A szomszéd Jóska továbbképezte magát, és most nyolcszázötvenezret keres, te is meg tudod csinálni!" Csak azt, hogy "Bezzeg mások százezret keresnek, nem tudnak félretenni, mint te."

Nem vitatom, nagyon fontos dolog tisztában lenni vele, hogy hogyan élnek mások. Akik nélkülöznek és szegények. Amiatt, hogy szociálisan érzékenyebbé váljunk, és megpróbáljunk minél többet segíteni azokon, akiknek szükségük van rá. Egy százalékkal, adománnyal, direkt készpénzzel, tettekkel, ki ahogy tud. De talán ahelyett, hogy ezt vesszük alapul, aminél szerintük nincs jogunk többre vágyni, inkább vegyük alapul azokat, akik sikeresek, jobban élnek, elérték, amit akartak!

Nyitókép: Shutterstock