„Ma nem mennénk..." - Minden idegszálamat kicsinálta a lakásfelújítás

Miért ne vághatnék bele nőként is egy felújításba? Mi lehet ebben olyan nehéz? Kérdezgettem magamtól. A tapasztalat beszél belőlem, addig jó, amíg a képzelet kék egén szárnyalunk, ötletelünk és nincs alkoholmámorban úszó munkásbrigád a nyakunkon. Jó, persze vannak kivételek. Az én munkásaim mondjuk nem ezekhez a kivételekhez tartoztak.

Nem is olyan egyszerű ez

Álljunk is akkor neki a tervezésnek, inspiráció és motiváció akad bőven. Tervek elkészültek, de mi van az alaprajzzal? Hova kerüljön a zuhanyzó? A régi parkettára nem lehet laminált padlót tenni? A teljesen feleslegesen, fél évvel a költözés előtt megvásárolt lakásdekorációs termékek nézegetése közben azért felkiáltottam: „Oh, hát nem is olyan egyszerű ez."

Költségkímélő megoldásaim és terveim közelében sem lettek a valóságnak.

Váltsuk valóra élesben is!

Egy kis utánajárással és pár ismerős mozgósításával úgy gondoltam, nagy lépést tettem a megálmodott lakásom irányába. Azért ez megint csak messze áll a reális helyzettől. Egy-két telefon, pár e-mail váltás és úgy éreztem elég is volt ebből.

Nem elég, hogy már "szakértőnkkel" folytatott beszélgetés első szavaiból kiderült, intelligencia nem sok szorult szegény párába, azért kivártam a folytatást.

„Esküszöm, nem értettem, amit mondott"

Az alap kérdés feltétele után, először úgy éreztem, hogy velem van a baj. Egy nem túl értelmes, teljesen másra irányuló információt kaptam válaszul. De aztán gondolkoztam és rájöttem, hogy eddig ez nem okozott problémát, így nem, biztosan nem velem van a baj. Nem értettem, amit mondott.

Na itt már, elkezdett kitisztulni a kép és rájöttem arra, ami végigkísért a célig is. De nem baj, úgy döntöttem nem adom fel. Végre eljutottunk az időpont egyeztetésig. Ja, de hogy csak két hónap múlva tudnának kezdeni és csak délutánonként? Hűha, akkor újratervezés. Hisz, nem a napi maximum 3 órás munkavégzéssel számoltam.

Úgy látszik, van, akinél így megy ez

Na, de akkor mégis mikorra lesz kész a burkolás? Nem a közeljövőben, az biztos. És a festés? Ennyire azért ne haladjunk előre.

Biztosan az is az én hibám volt, hogy azt gondoltam, a délutáni ellenőrzésnél bármilyen haladást fogok látni. De meg kell érteni, ez időigényes munka. Annyira, fárasztó ez a napi 3 óra, hogy emberünket telefonon már el sem tudtam érni. Kimerült és aludt. Szegény, csak a gond volt velem.

„Ma nem mennénk..."

Nehogy véletlenül valami könnyen menjen, a reggelek sem voltak egyszerűek. Köreinkben evidens lehet, hogy a megbeszélt időpont szent és sérthetetlen. Munkásaimnál ez szintén máshogy ment. Délelőtt 11-kor még sehol nem volt senki. Nincs ok aggodalomra, biztosan csak késnek. De ennyit? – gondoltam.

Na, itt már vérnyomásom az egekbe szökött.

És ezt még lehet fokozni?

Egy jó pár, hasonlóan idegölő hónapot át is ugranék. Teltek, múltak a hetek, a kis lakás ímmel-ámmal, de alakult. Kezdtem látni a fényt az alagút végén, mikor az utolsó "szakemberek" is megérkeztek. Erre aztán végképp nem számítottam a finisben. Itt derült ki az, hogy egyes lépések, a komplett munkafolyamatot akadályozták, az egyik hibából következett a másik.

De a hirdetésben az állt:" Tapasztalt szakemberek".

Mikor, már a harmadik idegösszeroppanás után is rendbe jöttem és többször is megbántam, hogy belekezdtem ebbe a végeláthatatlan felújtásba, azért csak elérkeztem a célhoz.

Azt is elfogadtam, hogy a "professzionális" munka bizony sokba kerül, hisz mi mást tehettem volna? Na de ennyire sokba?

Nyitókép: Shutterstock