Valaki jobban bírja, valaki kevésbé. De mindenkinek van egy gyenge pontja, és ha az élet azon kezd el páros lábbal ugrálni, akkor annak bizony látványos tünetei lesznek. Legalábbis akkor, ha elengeded a gyeplőt. Én elengedtem...
Addigi életem legnagyobb érzelmi válsága volt. Hagytam, hogy eluralkodjon rajtam a kilátástalanság érzése, ami lassacskán az életemre tört. Azt gondoltam, ha nem foglalkozom a problémával, és hagyom, hogy átjárja minden porcikámat a fájdalom és a bánat, akkor előbb-utóbb kifogy belőlem, és megoldódik minden magától. Mert eddig így volt.
Minden szervezet másképp reagál a stresszre. Valakinek a feje fáj, másoknak az izmai állnak görcsbe, sokaknak alvászavart okoz, nekem pedig a gyomromat támadta meg.
Odalett az étvágyam. Egyre gyakrabban volt hányingerem, aztán jöttek a hirtelen rosszullétek, az émelygések, a falfehérség, a gyomorfájdalom és a nyelőcsövemet mardosó sav. Minden percben attól féltem, hogy belefulladok.
Egy idő után már nem tudtam másképp létezni, csak ha ébredés után és lefekvés előtt is rituálészerűen hányni mentem. Közben kapkodtam a savlekötő tablettákat, és végig azt hittem, hogy egy áldozat vagyok, akit beteggé tett az élet.
Egy napon azonban a tükör előtt állva kezdett nem tetszeni, hogy átszúrja a bőrömet a medencecsontom és a bordáim. Nem tetszett, hogy nem kunkorodik felfelé a szám, ha magamra nézek, és nem csillog a szemem sem - pedig ezek voltak a legerősebb fegyvereim az életben.
Elgondolkodtam azon, ami velem történt, és rá kellett jönnöm, hogy nem a testem beteg, hanem a lelkem került fogságba, és amíg nem szabadítom fel, semmi nem fog változni. Elmehetek még 10 másik orvoshoz, de valójában csak én tudok magamnak segíteni, mert a gyógyszerek csak tünetileg kezelnek.
Utolsó erőmmel rendezni kezdtem az elvarratlan szálaimat, felszámoltam az ártó viszonyaimat. Eldöntöttem, hogy soha többé nem nézek vissza - és néhány év távlatából azt mondhatom, hogy ez sikerült. Ahogy teltek a hetek, lassan a tünetek is csökkenni kezdtek.
A stresszes energiáimat rajzolásba ültettem át, és néhány hét alatt azon kaptam magam, hogy az albérletem összes falát telepingáltam. Szép volt. Minden motívumban benne volt a szívem, és közben megnyugtatott, hogy valami hasznossá, széppé tudtam konvertálni a bánatomat. Hosszú hónapok kellettek ahhoz, hogy visszataláljak önmagamhoz, de akkor tudtam meg, hogy hol vannak a határaim, és azt is, hogy azokat nem szabad átlépnem.
A tanulság a jövőre nézve pedig az, hogy stressz van, volt és lesz is. Az azonban nem mindegy, hogy tudsz-e vele bánni vagy sem. A te felelősséged - és érdeked - megtanulni.
Mindig szánj időt magadra, amikor csak te vagy és senki más! Semmi nem lehet fontosabb az egészségednél és a békédnél. Jól ismert stresszkezelő tippek helyett inkább arra szánj energiát, hogy megismerd magad és a működésed! Tudd meg, mi tud kikapcsolni és mi lehet a mentsvárad akkor, mikor problémád van. Ha ezek a fegyvertáradban vannak, akkor sokkal könnyebben veszel olyan akadályokat, amik stresszel járnak.
Nyitókép: iStockphoto
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.