Miért teszik tönkre az anyák a felnőtt gyerekeik életét?

Azt hittem, egyedül vagyok az anyaparával vagy csak nekem vannak ilyen, belülről súlyosnak tűnő anyaproblémáim, ám amint elmeséltem mindezt a barátoknak, kiderült, hogy nem csak én küzdök az idősödő anyámmal. A barátaim, ismerőseim történeteit szedtem csokorba, a neveket a kérésükre megváltoztattam. Azért tárom elétek ezeket a sztorikat, mert hátha másoknak is segít elindulni a "gyógyulás" útján, és hátha erőt meríthettek abból, hogy ebben sem vagytok egyedül!

Ágota

Az egyik legjobb barátom már elmúlt negyven, régóta saját egzisztenciája, családja és gyereke van, szóval nem lehet azzal vádolni, hogy most repült volna ki a családi fészekből. A leválás nála egészen fiatalon, még a tizennyolcadik születésnapja előtt megtörtént. Akkor hagyta el a szülői házat, amikor elveszítette az édesapját, akit mindennél jobban szeretett. Az apa is imádta egyetlen lányát és persze a feleségét is. A nő viszont azt érezte, hogy lányával kell versenyeznie a férj szeretetéért és figyelméért. Ez rengeteg konfliktushoz, végül a költözéshez vezetett.

Ágota nem szakította meg a kapcsolatot az édesanyjával, rendszeres időközönként látogatja, telefonon is beszélnek, és segíti, ha az asszonynak gondja, baja támad. Így tett akkor is, amikor az édesanyja súlyos állapotban kórházba került koronavírus-fertőzéssel, és kezdetét vette a hosszú kezelés. Kórházba be, majd ki, ismét be, majd újra ki. Ezt a játékot játsszák már hónapok óta, jártak éjszaka a sürgősségin, specialistáknál, elfogyasztottak több doktort és ápolót, mivel Ágota édesanyja senkivel nem volt elégedett és nincs olyan, akivel ne veszett volna össze.

Az anyja makacs, kissé hipochonder, aki irányításmániás, mindezek mellett pedig örökösen elégedetlen. Bármit tesz Ágota vagy a testvére, semmi sem jó, legyen szó arról, ki és mikor viszi a vizsgálatra, ki lesz vele a kórteremben, mit kap enni vagy milyen ruhát csomagoltak össze neki a gyermekei... Ágotát gyötri a lelkiismeret-furdalás, miközben retteg is attól, hogy ha nem teszi meg a maximumot, az édesanyja miatta fog meghalni.

A nő ugyanis ezt folyton érezteti vele. Eközben Ágotát pánikrohamok gyötrik, nem tud éjszaka aludni, mert bármikor csöröghet a telefon és nyaralni sem tudnak már elmenni a családjával békében, mert mi van, ha akkor üt be a baj. A férje, gyerekei és barátai támogatják, próbálják elterelni a figyelmét, levenni a válláról annyi terhet, amennyit csak lehet, de egyre jobban aggasztja őket, hogy Ágota egészsége láthatóan rámegy az édesanyjával folytatott ilyesféle küzdelemre.

Gábor

Gábor a személyi edzőm édesapja, aki Ágotánál is idősebb, sőt nyugodtan nevezhetjük egy idős úrnak, hiszen már hetvenöt éves. Azt gondolhatnánk, hogy egészen örömteli, hogy még él az édesanyja, ugyanis csak keveseknek adatik meg, hogy megközelítsék vagy akár el is érjék a bűvös százat. Gábor édesanyjának minden esélye megvan erre, ugyanis elkerülték a betegségek és még ma is hihetetlenül aktív. Kertészkedik, süt-főz, hétvégente eljár a piacra és a templomba, többet mozog és tesz-vesz, mint én...

Gábor azonban nem feltétlenül boldog ettől, bár nem kívánja édesanyja halálát, de a rokonságból többen is úgy érzik, ez az anya-fia kapcsolat megmérgezi a férfi életét. Az anyja ugyanis még ma is elvárja, hogy a fia minden napját nála kezdje és zárja. Nem egyszerű látogatásról van szó, hanem egy olyan szoros időrendről, mintha az idős férfi még mindig tinédzser lenne, aki otthon él a szüleivel. Gábor hiába költözött külön, ha mindössze a szomszéd utcáig ment és ott húzta fel saját családi fészkét. Ez a közelség nem segítette ez elszakadást. Sőt a házassága is megsínylette azt, hogy minden területen az édesanyja áll az első helyen.

Ha nyaralni mentek, az anyukától kellett engedélyt kérni, a mama ült az ünnepi összejöveteleken az asztalfőn, folyamatosan kritizálta menyének főztjét, azt ahogyan vezeti a háztartást, mindezt persze azért, mert ő csak a legjobbat akarja egy szem pici fiacskájának.

A mama mindenbe beleszólt, és hiába lengette be Gábor felesége, hogy elválik, a férfi megtört és még azt is engedte, hogy az anyja válassza ki mindkét gyerekének a nevét... Gábor kedvesénél azonban nemrég betelt a pohár, amikor egy vitás helyzetben a férje ismét és már sokadjára nem neki, hanem az anyjának adott igazat. Összepakolt és lelépett. Mivel a gyereke is kirepültek már, így a férfi pedig egyedül maradt a nagy családi házban, vagyis nem teljesen egyedül...

Ildikó

Az egyik munkahelyi kollégámat a legkeményebb érzelmi zsarolás edzette. Az édesanyja sosem tartotta őt elég jónak vagy értékesnek, mindig az öccse volt az etalon, akihez az idősebb testvérnek, azaz Ildikónak hasonlítania kellett volna. Az anyja szemében a kisfiától, Istvántól egy közepes teljesítmény is többet ért, mint Ildikótól a maximum és a kitűnő. Ildikó rengeteget hallotta az anyjától, hogy kár, amiért nem az elsőszülöttje lett a fiú, mert egy nőtől aztán hiába várja majd, hogy idős korában támogassa, ellássa őt. Istvánkát pedig csak nem fogja ilyen dolgokkal terhelni.

Az anyja nemcsak direkt szúrt oda a lányának, hanem tudat alatt olyan szavakat használt, melyekkel folyamatosan éreztette Ildikóval, hogy szinte értéktelen. Előfordult, hogy otthon úgy hívta a gyerekeket, hogy "gyertek ide, fiúk", arról nem is beszélve, hogy szinte sosem engedte, hogy a kolléganőm csajos ruhákat vegyen magának. Még akkor sem, amikor a nyári munkája során saját pénzre tett szert. Hosszú évekre elment a kedve a nőies viseletektől, miután az anya kitépte a kezéből a frissen vásárolt szoknyát, a szeme láttára, puszta kezével tépte szét, majd a szakadt ronggyal csapta arcon az akkor már tinédzser lányát.

Ildikó anyja nem élhette meg nőiességét gyerekként, hiszen a világháború miatt sem pénzük, sem lehetőségük nem volt arra, hogy azt vegyék és viseljék, amit szeretnének. Abba öltöztek, ami jutott, és mivel csak kisfiús ruhákat, kabátkákat kapott és őt is folyton "lefiúzták", ezért nem is tudja, hogyan él egy kislány. Mivel az anyja nem beszél a múltjáról, csak sejteni vélik, hogy történhetett valami más is, súlyosabb erőszak, ami miatt nem engedte, hogy lánya megmutassa magát...

Amint lehetősége adódott, Ildikó elmenekült otthonról. Szó szerint, ugyanis még az érettségi előtt megszökött, egészen a fővárosig vitte a lába, csak hogy minél messzebbre kerüljön már-már zsarnoki anyjától. Az édesapjuk nem tért vissza a háborúból, így nem volt senki és semmi, ami tompíthatta volna a nő ámokfutását. Ildikó csak felnőtt fejjel, a harmincas évei derekán tette le az érettségit, munka mellett tanult és betöltötte a negyvenet, mikor elkezdte az egyetemet.

Az édesanyját megpróbálta keresni, de a nő szinte hallani sem akart róla és amikor Ildikó egyszer hazaállított, az anyja rácsapta az ajtót. Neki nincs lánya, mondta. A kollégám az öccsétől megtudta, hogy ahogyan az apjukról sem, úgy Ildikóról sem esett egyetlen szó sem a távozása után. Ha István kérdezett felőle vagy szóba hozta nővérét, az anyja elverte, amire korábban sosem volt példa. Aki egyszer elhagyta a családi házat, annak nem volt útja vissza.

Ildikó felnőtt életét tehát nem azzal keseríti meg az édesanyja, mint Ágotáért vagy Gáborét a sajátja, hogy erőszakosan betolakszik, hanem ellenkezőleg, szánt szándékkal ignorálja saját gyerekét...

Nyitókép: Shutterstock