Nem akarom magányos, elhanyagolt pasiként végezni!

Azt mesélte a barátnőjének, hogy mióta elváltak a szülei, az apja teljes igénytelenségben éli a napjait. Nem találja a helyét a világban, semmit nem tud, és nem is akar kezdeni az életével. Még jó, hogy van munkája, különben egész nap csak otthon enné a fene, és egyik cigit gyújtaná a másik után.

"Nem megy sehova" - hallottam a lány szavait. "Nem csinál semmit, a hétvégéi is ugyanúgy telnek: péntek délután leteszi a munkát, és ki sem dugja az orrát a lakásból hétfő hajnalig. Nem él, csak vegetál. Nem eszik mást, csak páncélost - így becézi a konzerveket -, nem főz, pedig régen jobb ételeket készített, mint anyám. Azt mondja, a saját kedvéért nem érdemes összekoszolnia az edényeket...

Nem takarít, csak a ruháit mossa ki, különben nem lenne mit felvennie, a vasalással viszont már nem fárasztja magát. Most is hozzá indulok, miután beszélgettünk - rendbe teszem egy kicsit a lakását, bár nagytakarítást nem enged. Azt mondja, nem talál meg semmit, ha elpakolom. Ilyenkor ezt hallgatom: 'Pont olyan vagy, mint anyád, ő is mindig mindent máshova tett, mint ahova való.'

Nehogy azt hidd, hogy rossz ember! Nem iszik, nem kocsmázik, nem kurvázik - egyedül a kávé és a cigi a szenvedélye -, csak nem találja a helyét. Kellene mellé egy pesztonka, aki a gondját viseli. Szerintem anyám ronthatta el, mert - amíg együtt voltak - ő mindent megcsinált: takarított, mosott, vasalt. Apum talán azt hitte, hogy minden magától lesz tiszta és szép. Soha nem volt alkalma meggyőződni arról, hogy ez komoly feladat, és nem kis szervezést igényel munka mellett...

Nem akar újra nőt maga mellé. Ahogy ő mondja: 'Na, még csak az kellene nekem, egy új nő - abból köszönöm, de nem kérek!' Inkább egyedül marad az akciós csülkös pacal konzerveivel, amiket csak azért istenít, hogy elhiggyem, jól van.

Pedig tudom, hogy egyáltalán nincs jól. Azt hiszem, fél az élettől - attól, hogy újra megszeret valakit, aztán újra elveszíti. Ezért inkább nem ismerkedik, nem kezd bele semmi újba. Magányos, morgós, harapós farkasként kuksol a barlangjában. Indulok is hozzá, csak előtte még beugrok a boltba, hogy vegyek neki friss zöldséget..."

A történetet hallgatva rémület töltött el. Szinte éreztem magamon egy jeges kéz érintését, ami a lehetséges jövőt vetíti elém, azt sugallva: ilyen morgós vénember leszek én is, ha nem szedem össze magam. Ha nem állok fel a sárból, ahova a legkínosabb, legmegrázóbb szakításom után kerültem, én is ilyen szánalomra méltóan fogok élni... Meg kell tennem az első lépést! Ki kell lépnem a dohos odúmból, ahová bemenekültem, hogy nyalogathassam a sebeimet.

Egy ismeretlen ember történetének hatására döntöttem úgy: elég volt az egyedüllétből- csak azért is ismerkedni kezdek!

Nyitókép: Shutterstock