Dehogy fogsz megváltozni a kedvemért!

Amikor teljesen más nyelvet beszélünk, az ember kénytelen belátni: ezt hívják a szakirodalomban "rossz párválasztásnak". Vagyis nem arról van szó, hogy te és én hibásak vagyunk - vagy ha igen, nem ez a lényeg -, hanem egyszerűen nincs közös nevező, annyira másképp érzékeljük és képzeljük el a dolgokat.

Ilyen például, ha te takarékos vagy, a másik költekező. Ha te belvárosi garzonban akarsz élni, ő pedig egy tanyán, a semmi közepén. Ha te a teljes otthoni munkamegosztásban hiszel, ő azonban erősen patriarchális szemléletű. Ő akar gyereket, de te nem - te minden héten fogadnál vendéget, ő gyűlöli a társaságot...

Ilyen esetekben nehéz mire építeni. Nincs hibás, csak épp a macska nem foghat kint is, bent is egeret. Dönteni kell, melyik utat járjátok, így pedig az egyikőtök - vagy mindkettőtök - súlyos kompromisszumra kényszerül. A szerelem hajnalán a többség még lelkes ezen a téren, végül mégis sokak bicskája beletörik...

Ennek a hitnek az oltárán pedig - sokszor még érett felnőttkorban is - szép számmal áldozzák fel magukat. Eleve erre szocializálnak minket: "Ha szeretitek egymást, a körülmények nem állhatnak közétek. Mindegy hol, egy aprócska putriban is lehettek boldogok."

A rend kedvéért azért a hosszabb választ is leírom. Minél tovább tart a kampányidőszak (értsd: az udvarlási periódus, amikor a pár még nincs együtt), annál hitelesebbnek tűnik a kép, amit a másik magáról sugall. Ha fél évig, egy évig tart, készséggel elhiszed, amit látsz: elvégre ennyi időn át senki sem tud "úgy csinálni, mintha", csak azért, hogy megszerezzen, nem igaz?

Igen, ezzel én is ügyesen átvertem magamat: annyira meggyőzően állította az illető, hogy a múltban elkövetett hibákból tanulva új ember lett, hogy készséggel elhittem. Amíg meg nem ismételte épp azokat a hibákat, amelyek miatt gajra ment az első házassága...

Lássuk be, egy nagy trauma után szeretjük abba az illúzióba burkolni sebzett lelkünket, hogy volt értelme a szenvedésnek - elvégre egészen új, magasabb tudatszinten mozgó emberré váltunk... Amíg nincsenek kihívások, könnyű elhinni ezt, aztán persze felüti ocsmány fejét a gyötrő igazság, onnan pedig nincs visszaút.

Szóval, végül ott állsz valakivel, aki teljesen más, mint amilyennek az elején hitted. Aztán az is kiderül, hogy te sem voltál jó úgy, ahogy voltál, hiszen végig azt centizgette, hogyan tudna megváltoztatni. Még mindig küzdesz, hogy továbbra is működjön a dolog, hogy visszatérjetek a kampányidőszak idilljéhez. Legalább egy kis "szeretetfélét" mutasson időnként feléd, ami életben tart a hosszú, magányos napokon.

Pedig nincs mit tenni, nem marad más, csak a konklúzió: mostantól kulcsfontosságú, hogy önazonos légy. Nehogy olyasvalaki szeressen beléd, aki másnak akar látni, mint aki vagy. Még fontosabb, hogy - mielőtt még egyszer kinyitod a szíved - a valóságban is teszteld a kezdeti idill összes ígéretét. Ezt kívánom neked - és persze magamnak - 2019-re, majd egész hátralévő életünkre.

Nyitókép: Shutterstock