Az első karácsony anyósom temetése után...

Nem a tipikus anyós viccek anyósa volt. Nem volt ő sárkány, de még csak az sem, akivel háborúztam, vagy akit szívesen ott hagynék a sivatagban. Hanem az, akit minden meny és vej kívánhat magának. A második anya. Anyám helyett anyám.

Most lesz az első karácsonyunk nélküle. Felfoghatatlan, hogy nem lesz jelen.

"De ugye, jöttök 24-én ebédre? Lesz rántott hal, meg csináltam neked olyan mézeskrémest, meg diós kalácsot, amit úgy szeretsz." Minden évben így csábítottál bennünket, pedig soha nem volt rá szükség. Úgyis mentünk volna. "De ugye, jöttök 25-én vagy 26-án is? Lesz halászlé, meg sütök olyan túrós sütit, mert tudom, hogy imádod. Ne aggódj, majd eldugom, és akkor nem eszik meg, mire megjöttök."

Tudod, mi volt az egyik dolog, amit szerettem benned? Hogy étellel traktálsz. Egyek, és ne éhezzek. Egyek, és szarjak a fogyókúrára. Mindig étellel üldöztél, ha ünnepek voltak, ha nem. De idén már nem fogsz üldözni...  

Nyilvánvaló, hogy hatalmas űrt hagytál bennünk. Főleg így az ünnepek közeledtével. Alig lesz két hónapja, hogy elmentél. Még magunkhoz sem tértünk a sokkból, még mindig gyászolunk. Most pedig közeleg a híres szeretet ünnepe, amiről mindannyiunknak te jutsz az eszébe. Hiszen volt, hogy a többiekkel alig találkoztunk egész évben, de karácsony első vagy másnapján mindig ott termett nálad az egész pereputty. És nem illemből. Hanem miattad. Te voltál a mi Ősanyánk, akinek hívására hazamentünk.

Emlékszem, mikor ott laktunk és még egészséges voltál, sütöttél, főztél, díszítettél. Majdnem két napig le sem hunytad a szemedet, hogy elhozd nekünk a karácsonyt. Pedig valójában nem kisebb dolgot vittél véghez, minthogy összehoztad a családot. Három fogás, háromféle süti. Mindig ki voltunk borulva, hogy miért nem bírsz magaddal, holott tudtuk, hogy neked ez a küldetésed: jóllakatni a családot.

De most nem foglak látni a konyhában tüsténkedni. A kanapén sem fogsz feküdni, ahogy azt az utolsó években tetted. Nem kell túlkiabálnom a robotgépet, nem kell kapkodnom a fejemet, hogy éppen melyik kérésedet teljesítsem: elmosogassak, a szemetet vigyem ki vagy törjem össze a krumplit. Igen, bevallom, néha a hajam égnek állt, hogy beléptem az ajtón, és már ki is osztottad a feladatot... De ugye, hogy is szokott lenni? Az ember akkor tudja meg, mennyire fontos neki valami/valaki, ha már elvesztette.Most talán úgy kell belépnem az ajtón, hogy üres lesz a konyha, és csend honol a lakásban.

Forrás: Shutterstock

Szerettem, ahogy ebéd vagy vacsora közben megszólaltál: "Mi van, most mit ülünk itt csendben? Mondjatok már valamit!" Ha meg nem mondtunk semmit, hát te mondtál. Még ha a sokadik sztorit is mesélted el, amit már mindannyian hallottunk. És bár tudod, hogy nem vagyok vallásos - legalábbis másban hiszek, mint te -, mégis hiányozni fog az ebéd utáni ostyatörés. Atyaég, mennyire idegen volt először, aztán hogy megszoktam! Mindig sok boldogságot kívántam neked, csak az utóbbi években már azt is hozzá tettem: és gyógyulj meg. Több, mint tíz ember kívánta ezt neked, hogy gyógyulj meg.

Bezzeg amit te kívántál, az mind bejött! Kívántál nekem és a fiadnak autót, lakást, házasságot, pénzt, boldogságot, egészséget, gyereket. Na jó, az utolsó még várat magára, de micsoda igazságtalanság ez, hogy amit te kívántál, az valóra vált, és amit mi kértünk, az meg nem?! Nem akarok ujjal mutogatni az égre, de Te ott odafent, lógsz nekünk! Idő előtt elvetted az anyósomat, hát legalább segíts, hogy fájdalom nélkül viseljük el a hiányát!

Mert eldöntöttük a sógornőmmel: megmentjük a karácsonyt. Érted. Mivel tudjuk, hogy nem akarnád, hogy összegyűljünk, mélabúsan bámuljuk egymást és közben sírjunk. Bár a többieket nem érdekli a karácsony, mert ők már úgy vannak vele: ha te nem vagy, nincs értelme az ünnepeknek. De nagyon is van!  

Ezt hagytad ránk: összehoztál minket, megtanítottad, hogy az ünnepekkor - és persze egész évben - együtt kell lennünk, össze kell tartanunk. Nem a háromfogásos menü meg a három süti a lényeg, és nem is az ajándékok, csak az, hogy mind együtt legyünk. Úgy érzem, ha veszni hagyom idén a karácsonyt, azzal elengedem azt is, ami neked fontos volt.

A családot, a meghittséget, a szeretetet. Nem tudom, sikerülni fog-e, és ha igen, milyen lesz, de ígérem, megteszek minden tőlem telhetőt. Úgyis rád fogunk gondolni, talán így is elpityeredünk majd, de akkor is együtt leszünk. Együtt, a családod. És bár felfoghatatlan, hogy nem leszel jelen, de... érzem, hogy ott leszel.

Nyitókép: Shutterstock

Ezek is érdekelhetnek