A melós pasim nem tudta megemészteni, hogy nincs diplomája

Érdekes, hogy nekem több olyan párom is volt, akinek nem volt diplomája, de ez sosem zavart különösebben. Megvolt a magukhoz való eszük, lehetett velük jókat beszélgetni és igazi életművészek voltak, akik az álmaik útján jártak. Fel tudtam nézni rájuk, mert legtöbbször ők azok a típusú emberek, akik a jég hátán is megélnek és ez nekem mindig is tetszett. Őszintén azt gondolom, hogy nem a diploma teszi az embert, főleg manapság, amikor minimum az emberek fele pályaelhagyó, azaz egyáltalán nem azzal foglalkozik, amit megtanult az egyetemen vagy a főiskolán. Ettől függetlenül érthető, hogy mindenki magához hasonló férfit vagy nőt keres, de nekem mindig fontosabbak voltak a belső értékek és a kémia, mint a végzettség.

Egyszer épp egy előadáson hallottam, hogy egyre nehezebb dolguk van a diplomás nőknek, ugyanis a felmérések szerint sokkal többen vannak, mint a diplomás férfiak. Így, ha egy nő nem akar örökké egyedül maradni, kénytelen leszállni a magas lóról és szóba állni olyan férfiakkal is, akik kétkezi munkából élnek. Amúgy meg sosem lehet tudni, éppen ki mellett találjuk meg a boldogságot. Az érzelmi intelligencia nem áll egyenes arányban a diplomák számával.

Azonban azt, ha egy férfinak nincs diplomája, esetleg kétkezi munkából él, nem csak a nőnek, hanem magának a férfinak is el kell fogadnia. Nemrég szóba elegyedtem egy sráccal, aki félve vallotta be, hogy ő bizony felszolgáló, majd negyed óra múlva már azt ecsetelte, hogy a nők lenézik amiatt, mert nincs diplomája. Azt is hozzátette, hogy őt ez egyáltalán nem zavarja, de kérdezem én, ha nem zavarja, akkor miért beszél róla? Sokszor a külvilág épp azt tükrözi vissza, ami bennünk van. Ha te szégyelled, hogy nem tartozol a diplomások közé, akkor nagy eséllyel fogsz olyan embereket bevonzani az életedbe, akik szintén ezt fogják sugározni feléd. Emellett van egy csomó olyan nő is, akiket ez egyáltalán nem fog zavarni.

Pár éve ismertem meg Csabát egy társkeresőn. Helyes pasi volt, tetszett nekem, úgyhogy elkezdtünk ismerkedni. Akkoriban már nagyon vágytam egy párkapcsolatra és egy dolog volt fontos nekem, hogy a másik is hajlandó legyen elköteleződni. Hamar kiderült, hogy Csaba bádogos, mindig is kétkezi munkából élt és általában külföldön dolgozott. Egyáltalán nem zavart. Sőt, mivel nekem nulla érzékem van a barkácsoláshoz, még tetszett is, hogy a pasim képes összerakni egy szekrényt. Jól csinálta, amit csinált, ez volt a lényeg és egy percig sem néztem le emiatt.

Ő volt inkább az, aki nehezen fogadta el magát ebben a kapcsolatban. Mindig azt éreztem, hogy kompenzálni próbál. Okoskodott, olyan témákban is, melyekben nem volt tájékozott, bár ezt nem is várta el tőle senki. Utólag visszanézve nem igazán volt önmaga a kapcsolatunk elején, mintha folyamatosan bizonyítani akart volna. Ezek a különbségek aztán egyre jobban kiütköztek, sokszor volt frusztrált, ha olyan barátaimmal találkozott, akik értelmiségiek voltak. Bár senki nem éreztette vele, hogy ő kevesebb lenne, ő mégis annak érezte magát és engem büntetett a saját frusztrációjáért. A kapcsolat végül lezárult, s azóta engem is inkább diplomás férfiakkal sodort össze a sors. Bár továbbra sem a végzettség alapján keresek párt magamnak, nem szeretnék még egyszer én bűnhődni a másik fél frusztrációja miatt..

Nyitókép: Shutterstock