Vérpókok és egyéb traumáim - Ilyen kiköltözni a fővárosból

Olyan szépen indult minden. Elterveztük a barátommal, hogy veszünk egy apró házat, nem messze Budapesttől, ahol közel a Duna, szép kert és kisebb erdőség vesz körül minket. Persze az álmok és a valóság ritkán fedik egymást.

Eddig mindenhová biciklivel jártam, ám a két kereket lecseréltem egy vonatbérletre, hiszen végre sikerült megvennünk álmaink házát. Persze sok mindent fel kell rajta / benne újítani, egy plusz szobát is szeretnénk majd hozzáépíttetni, a kertben is felül kell majd kerekedni az elburjánzott növényzeten, de a friss levegő, a természet közelsége mindent megér. Vagy mégsem?

Amióta csak élek, Budapesten laktam, a leghosszabb ideig pedig a belvárosban. Közel a negyvenhez azonban fontosabbá vált az otthoni békés környezet, mint az, hogy hamar hazaérjek az esti buli után.

Meghoztunk hát a nagy döntést, és egy Duna menti városban vettünk egy apró házat. Az idilli élet azonban hamar átcsapott a kemény valóságba.

Forrás: Shutterstock

 

Álmaid otthonába költöznél az agglomerációba? 5 dolog, amire biztosan nem számítottál!

  1. A farkaspókok ősszel párzanak, ami becsábítja őket a házba. Ne kérdezd, fogalmam sincs, hogyan jutnak be, talán kulcsuk van a szúnyoghálókhoz... Ők azonban nem húzzák meg magukat egy sarokban, sőt, igazából nagyon is otthon érzik magukat. Rohangálnak a padlón azzal a gusztustalan nagy testükkel, bemásznak az ágyba, megbújnak a párnák alatt és azon túl, hogy a frászt hozzák rám, még meg is csípnek.
  2. Ha esik az eső, sár van a kertben. De nem ám az a kis tapicskolós, bizony itt az a cuppogós, cipőt a lábról lekapós típusú lesz pillanatok alatt, ami rászáradva a talpadra beton keménységű lesz, és késsel kell lefejteni róla. Viszlát körömcipő!
  3. A cukorszóró apró lyukain keresztül a hangyák épp beférnek, és sunyi módon elrejtőznek a cukorban. Persze mindezt csak azért, hogy reggel félkómásan beleszórd őket a kávédba, és jó eséllyel meg is igyál párat.
  4. A villanyvezetékre rálógó faágak, levelek az esőben simán lecsapják a házban a villanyt. Telken belül pedig nem számíthatsz másra, csak magadra, tehát neked kell szerszámot ragadni és levágni a problémás ágakat úgy, hogy közben ne halj meg. Persze megbízhatsz egy szakértő szakembert is, ha találsz ilyet...
  5. Hiába tiéd a telek, a macskád nem tudja érvényesíteni a tulajdonjogodból fakadó státuszát. Így a környéken grasszáló gengszter macskák felváltva kergetik fel a fára, eszik ki a számára kihelyezett száraztápot, isszák meg a vizét, mindezt fényes nappal, miközben te épp a pókcsípést jegeled a lábadon, a hangyás kávédat szürcsölöd a sártengerrel körbeölelt teraszon, és aggódva figyeled a ház urát, kezében az ágvágóval, amint a létrán egyensúlyozik.

Éljen az idilli vidéki élet!

Szabó Katalin 

Nyitókép: Shutterstock