Férfivélemény: Soha többé egyéjszakás kaland!

Egyszer egy alkoholtól mámoros, nyári éjszakán történt életem első és utolsó igazi egyéjszakás kalandja. Drága bűn volt ez, és megérdemeltem minden egyes pillanatát. Pedig másnak milyen könnyen megy...

Bemegy a dizsibe, kijön a játékszerével, hemperegnek, és másnap mindenki megy a dolgára. Nap mint nap, hétvégéről hétvégére, emberek tucatjai játsszák el ezt a játékot, és mégis forog a Föld. Én pedig csak egyszer ugrottam bele a mély vízbe, és alig vártam, hogy megszáradjak.

Szerettem én szórakozóhelyekre járni. Mit szerettem? Most is szeretek. Ott flörtölni meg kifejezetten élvezetes, főleg, hogy én mindenhol szeretek flörtölni. Úgy hiszem, az élet sokkal szebb, ha egy kicsit kedvesebbre, szeretettel telibbre kalibráljuk. De az valahogy mindig is távol állt tőlem, hogy teljesen lutri alapon részegen hazavigyek egy szintén illuminált állapotban lévő hölgyet. Hogymiután megmártóztunk egymásban, másnap reggel az örök homályba engedjük el a másikat. De mégis megtörtént.

Átlagos hétvégi szórakozóhely. Mindenhol lézengő, szexualitástól és alkoholtól túlfűtött emberek. Meg 40 fok, a pohárban és a levegőben. Kevés ruha, annál is kevesebb gátlás. Aztán összeakadt a tekintetünk. És aztán összeakadt ott több dolog is, de az övnél megálltunk, mert mégiscsak emberek között vagyunk. Ennyit még egy tucat feles után is felfogsz. Még hazamehettem volna egyedül. De nem tettem, mert az övén ragadt a kezem. Szóval együtt hazamentünk.

Haza, a meleg otthon pihe-puha ágyikójába. Na, nem aludni, pedig mennyivel jobb döntés lett volna - legalább a lelkiismeretemnek. De nem ezt tettük, megtörtént az, amit a hollywoodi filmekből mindig kivágnak. Jó volt. Csak úgy simán jó, mint egy nem odaégett, de nem is igazán zseniális pizza. Olyan állatias. Olyan egyéjszakás.  

De aztán eljött a reggel. Pedig bár ne jött volna, hiszen annyi rövidital után egyébként sem jók a reggelek. Akkor meg főleg nem, ha egy olyan hölgy mellett ébredsz, akinek a nevére sem emlékszel. Szóval ott fekszem a lány mellett, és várom, hogy felkeljen. Nem vagyok bunkó paraszt, csinálok kávét, meg valami reggelinek nevezhetőt. Mire felébred, már ott van előtte a terülj asztalkám, ő meg mosolyog, látszik, hogy örül neki. Én is mosolygok, akkor még én is örülök. Aztán már, mint józan emberek, elkezdünk beszélgetni. És itt romlott el minden.

Forrás: Shutterstock

Hogy is fogalmazzak... Megvan az a randi, amire úgy mész el, hogy a srác egy tízes skálán Orlando Bloom, és már egy héttel előtte összeraktad a fejedben, hogy mekkora királyság lesz hozzámenni feleségül? Aztán találkozol vele egy étteremben, leültök egymással szembe, és nagyjából két mondat után mindketten rájöttök, hogy rossz buszra szálltatok fel. Nem is hasonlít a Tinder profilképére, és két értelmes mondatot nem tudtok váltani.

Na, nagyjából ebben a helyzetben voltunk mi is. Az alkohol szépítő és jó fejjé varázsoló hatása elmúlt. És ott ültünk a magunk hétköznapi valójában. És mivel vasárnap volt, és ilyenkor ritkábbak a buszjáratok, még csak gyorsan lelépni sem tudott. Szóval vártunk. Kínosan vártunk, mert mást nem tudtunk csinálni. De aztán nagy nehezen eltelt az a két óra, és én kikísértem a buszmegállóba, és megbeszéltük, hogy egyszer - talán majd a következő ezredforduló után - beszélünk. És ennyi. Én pedig akkor megfogadtam, hogy soha többet nem akarok ilyen kínos reggeli két órát az életembe. És azóta is rettegek az ilyen balesetnek még a gondolatától is.

Nyitókép: Shutterstock

Ezek is érdekelhetnek