Utolsó vérig tagadtam, hogy bántalmazó kapcsolatban élek

Milyen különös, ma beszéltem egy régi baráttal. Valakivel, akivel a veled töltött pokol alatt barátok voltunk, de ahogy mindenki mással, vele is megszakadt minden kapcsolatom. Miattad. Igen, miattad, mert gondosan ügyeltél arra, - ahogyan minden bántalmazó -, hogy mindenkitől elszigetelj. Azért, mert tudtad, hogy csak így tudsz fölöttem totális kontrollt gyakorolni. És azért, mert azt is pontosan tudtad, hogy így segítség nélkül maradok.

Nekem akkor nem volt erőm küzdeni senkiért. A túlélésre gyúrtam. Arra, hogy védjem a fiamat és magamat, és ez minden erőmet elvitte. És egyébként is, mit mondhattam volna, amikor az elején még magam sem értettem pontosan, mi történik? Csak valami fura vészcsengő szólt bennem, nagyjából a megismerkedésünk második hetétől, de furcsa az emberi agy...

Egyrészt, oly könnyű belecsúszni egy ilyen heyzetbe, pláne, ha előtte soha nem találkoztál még csak hasonlóval sem. Másrészt, mert annyira hihetetlen, annyira ambivalens az egész.

Úgy tűnt, te vagy a herceg a fehér lovon. A herceg, aki a tenyerén hordoz, aki lehozza a csillagokat az égről. Aki úgy szeret, ahogy senki más, úgy ahogy az minden nő álma. Emlékszem, mindenkit megtévesztettél. A családomat, a barátaimat. A barátnőim ájuldoztak, „ó, micsoda férfi, fogd meg!" Én pedig lubickoltam ebben az egészben.

Utólag mindenki elmondta, hogy benne is szólt az a bizonyos csengő, de senki sem hitte el, ahogyan én sem. Elhessegettem: „Ugyan, ez biztos csak bennem valami defekt, hát ez egy arany ember! Elképzelhetetlen, hogy bármi rosszat tenne..."

Forrás: Shutterstock

Pedig tettél. Nem is keveset. Először csak észrevétlenül, nem tetten érthető módon, de ma már tudom, hogy már akkor gonosz pókként szőtted körém a hálódat. Óvatosan adagolva, úgy, hogy ne tűnjön fel. Emellé annyi kényeztetést kaptam tőled, hogy ész nélkül, önként hajtottam igába a fejemet. Csak az tűnt fel, hogy egyre borzasztóbb gondolataim vannak, egyre ijesztőbb érzések kerítenek hatalmukba. Folyton megkérdőjeleztem magam, rebbenővé váltam, kezdtem elfátyolosodni. Egyre több energiára és időre volt szükségem, hogy mások előtt fenntartsam a normalitás látszatát.

Valami jeges hüllő hízott a mellkasomban, ahogy lassan érkeztek a jelek. Arra figyeltem fel, hogy mindenhol bántalmazással kapcsolatos cikkek, filmek jönnek velem szembe, de tagadtam. „Nem, az nem lehet, hogy én ebben a helyzetben vagyok!"  Az agyam egyszerűen nem tudott megbirkózni ezzel az ambivalenciával. Egyszerűen nem tudtam elképzelni, elhinni, hogy ez igaz lehet, hogy mindez velem történik. Hárítottam. Kőkeményen. Makacsul annak akartalak látni, ami nem vagy, és ezzel meg is ástam a saját síromat.

Körömszakadtáig tagadtam, nemcsak magam, hanem mások előtt is. Mentegettelek. Folyton szégyenkeztem miattad. Mindenhova gyomorgörccsel mentem. Egy idő után, amikor már pontosan láttam a testi-lelki valódat, undorodtam tőled. Ekkor már olyan tökélyre fejlesztettem a képességet, hogy minden megérzésem ellenére hogyan csukjam be a szemeimet, hogy inkább betegségekbe menekültem. Folyton beteg voltam. Testben. Lélekben. Mindig volt valami bajom. A végén már nem tudtam aludni. Annyi altatóval sem, ami egy elefántot kiütött volna. Feküdtem kifeszülve, plafonra meredő szemekkel, rettegve. Nem tudom, honnan volt erőm minden nap újra és újra felkelni és eljátszani, hogy minden rendben van, nem tudom, honnan volt erőm mindent elvégezni.

Annyira undorodtam tőled, hogy folyton hányingerem volt. Koszos voltál. Gusztustalan. Igénytelen. A máz csak a beetetés időszaka alatt tartott, és a külvilág felé. Ha menni kellett valahova, órákat készülődtél. Megborotválkoztál, körmöt vágtál, fogat mostál, megfürödtél. Levetetted a koszos ruhákat és kicsípted magad. Százkarátos vigyorral, meggyőzően léptél a közönséged elé a színpadra. Mindenki bedőlt neked, és senki sem hitt nekem...

Forrás: Shutterstock

Aztán egyszer csak kinyílt a szemem, és bármennyire fájt a beismerés, megtettem: visszaszóltam. Ott kezdődött a még nagyobb pokol. Egy bántalmazónak nem kell az öntudat, nem kell a bátorság, és pláne nem kell az önálló akarat. Szembesítésre meg végképp nincs szüksége. Nem részletezem, ez a része már nem érdekes. De egy valami igen!

Hogy visszatérjek az írásom elejére, beszéltem ma egy régi baráttal, aki elmondta, hogy az új feleséged rebbenő. Zavart. Nem önmaga. Tudod, észreveszik ám ezt az emberek, csak nem tudják hova tenni. Ők csak azt látják, hogy te mindent megteszel a nőidért, a családodért, de hiába, mert te szegény, mindig rosszul választasz. Azoknak a hálátlanoknak semmi sem jó. Áldozat vagy, mert a lelkedet kiteszed, mindig csak másokért, és soha nem becsülik meg. Az emberek nem azt látják, hogy melletted mindenki ronccsá válik. A nőid. A gyerekeid. Csak azt látják, hogy ezek a nők meghülyülnek.Ha kevesen, is de vannak, akik érzik. Megmagyarázni nem tudják, de érzik. Ők elhatárolódnak tőled, eltűnnek.

De téged ez nem érdekel. Neked egyetlen dolog fontos: bárki menjen is el, azonnal legyen helyette új szereplő. Azonnal be kell helyettesíteni a kiesett bábukat, hogy a te kreált életed, amit magadnak hazudsz, töretlenül mehessen tovább. Tök mindegy, ki van ott, csak engedelmeskedjen és asszisztáljon. Hát így lehet, hogy folyton cserélődik körötted mindenki.

Három családot tettél már tönkre. Három családot romboltál porig. És mindig ugyanaz volt a forgatókönyv. Milyen vak voltam! Még ott voltunk, még nekem könyörögtél, amikor már megvolt az új áldozat, egy egyedülálló nő, gyerekekkel. Azonnal kiszagoltad, és minden ugyanúgy történt, mint az első feleségeddel, aztán velem, amikor a másodiktól váltál. Előadtad a nagy halált. A szegény, meg nem értett, megalázott és tönkretett férfit, akivel minden felesége kib@szott, akitől elmarták azok a galád nők a gyerekeit is.

Az új nőt és a gyerekeit is túl gyorsan magadhoz költöztetted. Feladattál vele mindent. Azt a munkát végzi, amit te akarsz, azt csinálja és úgy, amit és ahogy te mondasz neki. Egy darabig biztosan ő sem vette észre, mi folyik körülötte, de mostanra már biztosan kikészült. Nem tudom, felismerte-e már? Nem tudom, mert-e már visszaszólni, és nem tudom, lesz-e elég erős, hogy elhagyjon téged. De egy biztos: bármekkora is a vetítés a nagy, boldog és tudatos családról, az egész most is csak egy lufi. És ordít. Akinek van szeme, pontosan látja.

NEM csak egy férfi lehet bántalmazó!
A bántalmazó viselkedés nincs nemekhez kötve. Ugyanúgy lehet áldozat egy nő, mint egy férfi. Fontos megjegyezni, hogy ezzel kapcsolatban számos sztereotípia kering az emberek fejében, amelyekről érdemes beszélni. Ezek az előítéletek ugyanis megnehezítik az áldozat helyzetét, hiszen kevésbé mernek segítséget kérni. Főleg a férfiak, mert róluk sokan nem gondolják, hogy áldozattá válhatnak.

Nyitókép: Shutterstock

Ezek is érdekelhetnek