Monoton hétköznapok, amik kinyírják a lelkem utolsó reménysugarát

Mikor beütött a covid, igyekeztem a helyzet pozitív oldalát nézni és megtalálni az örömöt és a lehetőségeket abban, hogy többet, főként egyedül, magammal legyek itthon. Eleinte jól vettem az akadályokat. Rendbe raktam a környezetemet és azt éreztem, ezzel együtt a lelkem is harmóniára talál. Élveztem az otthon töltött időt, a meghittséget, azt a kis világot, amit a négy fal között kialakítottunk magunknak. Az élet aztán úgy, ahogy, de újra elindult, kicsit újból kinyílt a világ. Eleinte nehéz volt elhagyni a jól megszokott mikro környezetet, de éreztem, hogy feltölt, emberekkel találkozhatok és érezhetem, hogy zajlik körülöttem az élet.

Visszatértem az irodába, kezdett az élet – már amennyire a jelenlegi helyzet engedi – visszatérni a régi kerékvágásba. Eleinte lelkes voltam, tele tervekkel, jöttek az ünnepek, azt éreztem sínen van az életem. Hát hogyne lenne sínen, hiszen van egy csodálatos párom, akivel közösek a céljaink, idővel saját házat szeretnénk, majd családot alapítani. Aztán eljött az új év és a motivációm sehol.

Csalódott voltam, hisz a menetrend nem változott: reggeli, munka, ebéd, munka, vacsora, alvás. Persze, a hétvégén igyekeztünk tartalmas programokkal ellensúlyozni a szürke hétköznapokat, de a két nap kikapcsolódás olyan hamar véget ért, hogy kettőt pislogtam és már újra az irodában ültem. Így teltek el hetek és eljött a bizonyos délután, amikor feltettem magamnak a kérdést: Ez most komoly? Ennyi az egész? Taposómalom az élet, ahol csak álmodozhatok arról, hogy egyszer tényleg a kezembe vehetem a saját életem irányítását? Vagy valamit én csinálok rosszul?

Bármi is az igazság, úgy érzem, ez nem mehet így tovább. Nem akarok önmagam árnyéka lenni, aki állandóan azt várja, mikor lesz már péntek, majd vasárnap attól szorong, hogy egy újabb hét veszi kezdetét. Így nem lehet élni. Vagyis lehet, de nem akarom, hogy egy üres, élményektől, kalandoktól mentes életem legyen.

Szeretném élvezni a mindennapokat, igen, a hétfőt is. Azt is, hogy van munkám, van egy szerető családom. Szeretném, ha egy fáradt munkanap után megtalálnám a legkisebb örömöt is, ami kibillent a szürkeségből és hálával tölti el a szívemet. Szeretném érezni, hogy az életemet én irányítom és nem kell attól szoronganom, hogy bármikor kihúzzák a lábam alól a talajt. Szeretném izgalmassá tenni a monoton hétköznapokat, szeretnék újra örülni annak, hogy élek.

Nem akarom tovább csendben tűrni, hogy elmúlik felettem az élet. Szeretnék újra lelkesedni, motivált lenni és bátran továbblépni, ha valami nem úgy halad, ahogy szeretném.

Most 17:46 van, kint süt a nap, hosszú idő után először. Talán a lelkem utolsó reménysugara is erőre kap, így lesz, így kell lennie.

Nyitókép:Shutterstock