Fogtuk az utolsó forintjainkat, és elutaztunk egy hónapra a problémáink elől

A jelenlegi időszakban különösen nehéz napi szinten helytállni és feszültségmentesen teljesíteni a kötelességeket, feladatokat. Ha lenne rá lehetőség, biztosan sokan megnyomnák a STOP gombot, hogy egy időre, megszabadulva a gondoktól, problémáktól, felelősségtől kiszakadjanak a saját életükből. Nekem sikerült. Elmesélem, hogyan.

Még jóval a járvány előtt a párommal egyszerre kerültünk választás elé a szakmai életünket illetően. Más munkahelyen, más pozícióban, de hasonló motiválatlansággal, kedvetlenséggel végeztük a munkánkat. Azt éreztük, hogy valami nem jó, már nem nyújt eleget, ideje lenne továbblépni.

Persze a család, a barátok, mint általában az emberek többsége, biztos játékosként azt tanácsolták, hogy ne ugorjunk fejest az ismeretlenbe, pláne, ne úgy, hogy nem vár minket egy új munkahely. Sokat agyaltunk és a későre nyúlt beszélgetéseinknek mindig az volt a vége, hogy elegünk van. Elegünk van a monoton mindennapokból, abból, hogy robotok vagyunk a saját életünkben.

Küzdünk azért, hogy legyen munkánk, dolgozunk azért, hogy legyen pénzünk, hogy kikapcsolódjunk, élményeket gyűjtsünk, de közben a napi feladatok, a folyamatos terhelés, stressz nem teszi lehetővé, hogy valóban minőségi idővel ajándékozzuk meg magunkat. Erősebb volt bennünk az, hogy elég volt ebből, mint az, hogy féljünk attól, mit fogunk csinálni, miből fogunk élni és pénzt keresni ezután. Úgy éreztük, el akartunk menni, kilépni a saját életünkből, letenni a terheket, a felelősséget, és csak úgy létezni. Nem akartuk a sok okoskodó majmot, a mindentudó embereket magunk köré, csak lenni akartunk, és megélni a mindennapokat nyomás, összehasonlítás, megfelelési kényszer nélkül. Egyik éjszaka, pár pohár bor és megannyi agyalás után kimondtuk a lehetetlent. Menjünk el egy hónapra valahova. Az otthontól távol, egy meleg helyre.

Sok az egy hónap? Igen! Megengedhetjük magunknak? Nem igazán. Felelőtlen döntés lenne, pláne, hogy akkor már biztosan tudtuk, hogy búcsút mondunk az akkori munkahelyünknek. Mit csináltunk? Hát basszus, belevágtunk - ez pedig már önmagában érdekes tapasztalás volt, ahogy a környezetünk reakciója is. Nagyon sokan meglepődtek és hülyének tartottak minket. Felelőtlen barmoknak, akik felmondanak és a félretett pénzünket nyaralásra költik úgy, hogy fogalmuk nincs, mit fognak csinálni azután, hogy hazajöttek.

Forrás: Shutterstock

Először rosszul esett, hogy senki nem örült a bátorságunknak és annak, hogy mi merünk lépni és változtatni, még akkor is, ha nem tudjuk, hogy mit ad ez hozzá, vagy éppen mit vesz el az életünkből. Sokszor el is bizonytalanodtam, hogy talán igazuk van, nem kellene most egy ilyenbe belevágnunk. De aztán eszembe jutott a munkahelyem, hogy mennyire utálok bejárni és legbelül azt érzem, hogy valami sokkal jobbat tartogat nekem az élet annál, hogy túléljem a napokat és gyomorgörccsel éljem az életemet.

Az aggodalom és az intelmek ellenére természetesen belevágtunk, egy hónapot töltöttünk egy gyönyörű, mediterrán szigeten. Nem fényűzésben, nem luxusban, hanem a helyi élethez alkalmazkodva, beilleszkedve, kényelmesen. Nem voltak terveink. Nem görcsöltünk, hogy az utazás feléig ki kell találnunk, mi legyen, ha hazaérünk. Nem kerestük ennek a nem mindennapi nyaralásnak az értelmét, csak léteztünk, amire itthon nagyon kevés alkalommal volt példa. Imádtuk, hogy meleg van, hogy minden nap egy újabb felfedezés és egy kaland, és minden nap hálát adtunk annak, hogy ott lehetünk.

Életünk egyik, ha nem a legjobb döntése volt.

Hazaérve számtalan alkalommal tették fel nekünk a kérdést, hogy megérte-e? A válaszom egyértelmű: igen, megérte. De nem azért, mert sikerült a kint töltött egy hónap alatt megvilágosodnom és kitalálnom, mivel fogok milliárdokat keresni, hanem azért, mert megerősített abban, hogy én irányítom a saját életemet. 

Előtte sokszor hagyatkoztam másokra és nem a saját belátásom szerint döntöttem, csak azért, mert a legtöbben ellenkezőképpen cselekedtek volna az adott helyzetben. Utólag mindig rájöttem, hogy hülyeség volt nem a saját fejem után menni. Most viszont hallgattam a belső megérzésekre és úgy csináltam, ahogy nekem a legjobb volt. Végre, jó döntést hoztam.

Hogy mit adott nekem az utazás?

Megtanultam, hogy néha igen is szabad - és kell is - nagyot álmodni. Megtanultam, hogy néha ki kell lépni a komfortzónából, hogy tudjam, mennyit érek, és mire vagyok képes. Megtanultam, hogy nem mindig jó beállni a sorba és megelégedni azzal, ami van. Azóta is voltak, vannak hullámvölgyeim, amikor azt érzem, kész, én ezt nem akarom, nem bírom tovább. Ilyenkor mindig megnyitom a telefonomban a nyaraláson készült képeket és egy másodperc alatt megnyugszom, még akkor is, ha az elmúlt hónapokban nemhogy külföldre, hanem a szomszéd kerületbe is alig mentem át. Na, többek között ezért is rohadtul megérte.

Nyitókép: Shutterstock

    Ezek is érdekelhetnek