1. Aki mindent eltűr, csak ne rúgják ki.
2. Aki a legapróbb negatívumot is szóvá teszi.
3. Akinek a munka az élete.
4. Aki tudja magáról, hogy rosszul dolgozik.
5. Aki csak a munkatársak miatt nem mondott még fel.
6. Aki bármit megtenne a cégért, annyira elkötelezett.
Ez a felsorolás a végtelenségig folytatódhatna, hiszen ahány ember, élethelyzet és munkahely, annyi hozzáállás.
Emlékszem, fiatalon, amikor az egyetem mellett kaptam egy részmunkaidős állást egy kis könyvkiadónál, szinte repkedtem örömömben. Aztán hamar jött a feketeleves. Már a harmadik munkanapomon éjjel egyig csomagoltam, borítékoltam, miközben segédszerkesztő voltam. Aztán karácsonyra annyi pepecselős munkát kaptam a főnöktől, hogy még szenteste is a laptopot püföltem. De lelkesen, lelkiismeretesen elvállaltam mindent feladatot. Miért? Mert nem volt előttem más példa, hogy ezt bizony másként is lehetne.
A szüleim abban a munkavilágban szocializálódtak, ahol bizony a dolgozót egy pillanatig se hívták munkatársnak. Dolgozzon jól és sokat, mindezt csendben - ez volt az elvárás.
Nem azt mondom, hogy a mostani hópehely generáció hozzáállása a követendő; tudod, akik már akkor felállnak interjú közben, ha nincs legalább háromféle ingyen kávé az irodában, és nem dolgozhatnak heti minimum két napot otthonról. Ugye ők azok, akik megkérdőjelezik az összes munkafolyamatot, feladatkiosztási rutint, és azonnal a ranglétra tetején szeretnék látni magukat három hét munka után.
Talán itt is az aranyközépút lenne a megfelelő, amikor a munkajogot mindkét oldal a magáénak érzi.
Egyszóval mindenkinek meg kellene értenie, hogy cég nélkül nincs munka, munkaerő nélkül viszont nincs cég. Ez egy kölcsönös függés, ha úgy tetszik, melyben a feleknek nem kell élesen alá- és fölérendelt viszonyban lenniük egymással.
A munkajogokért kiállt Farkas "Wolfie" Roland, a jövőre 20 éves Punnany Massif rappere is. Méghozzá nem is akárhogyan, rímekbe szedte, mi oké, és mi nem.
Nyitókép: YouTube
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.