Játsszam a buta libát, hogy jó legyek nálad?

Tehát, ha mostantól nem lennék olyan szókimondó, vagány és szabadelvű (ami nagyban jellemzi a személyiségemet), nagyobb esélyekkel indulhatnék a randipiacon. Ami elég elkeserítő, ha jobban belegondolok.

Ismerek olyan nőket, akik feladják a karrierjüket, az addigi életüket, és teljesen alárendelik magukat a párjuknak. Korunk társadalma azt diktálja, hogy a férfiakat nem lehet megváltoztatni, ezért a nőnek kell dolgoznia önmagán, ha komolyabb szintre emelné a kapcsolatot. Én viszont nem vagyok az a kaméleonfajta, aki taktikázik, manipulál és álarcokat rángat magára, azt remélve, hogy bevágódik a pasiknál.

A csajos magazinok tele vannak bugyutábbnál bugyutább cikkekkel és bődületes hülyeségekkel:

• milyen módszerrel szerezzük meg a kiszemelt pasit
• mivel tudjuk fenntartani a párunk vadászösztönét
• hogyan legyünk igazi bombázók
• stb...

Nem csoda, hogy emiatt sokan közülük úgy érzik, totális csődtömegek, hiszen már jóval elmúltak harminc évesek, és még mindig nem csillog ujjukon az eljegyzési gyűrű. Mert a külvilág azt sugallja feléjük, hogy férfi nélkül szart sem ér az életük.

Igen, a párkapcsolat csodálatos dolog, és hatalmas boldogság együtt élni valakivel, akit szeretünk, és aki viszontszeret. De tényleg nem értem, mi a baj azokkal a nőkkel, akik nemcsak okosak, de függetlenek és sikeresek is. Szerintem szánalmas, ha valaki lefarag az egyéniségéből vagy belebújik egy hamis bőrbe azért, hogy megfelelhessen a másik elvárásainak.

Elizabeth Wurtzelnek (aki a 90-es évek egyik legnagyobb bestsellerét, a Prozac-országot írta) igaza volt, mikor azt mondta: "Nincs kedvem időt pazarolni olyan listák gyártására, hogy mit kell megtennem 35 éves koromig, vagy akkor, ha senki nem kéri meg a kezem. Nem akarok rágörcsölni erre a kibaszott időre, én ennél sokkal többet akarok."

Most biztosan azt gondoljátok, hogy el vagyok szállva magamtól, vagy azt, hogy túl magasak az igényeim, de továbbra sem vagyok hajlandó elrejteni az agyamat, az érzéseimet, a jó és rossz pillanataimat meg a szarkasztikus humoromat. Mert tűnjek bármennyire is naiv álmodozónak, hiszem azt, hogy hamarosan találni fogok valakit, akinek úgy kellek, ahogy vagyok. Remélem, ezzel a felfogással nem vagyok egyedül!

Nyitókép: iStockphoto