A nemzetközi nőnap újabban mindig nagy port kavar a nemek közti egyenlőség témájában. A szélsőségesen gondolkodó nők és férfiak még azért is képesek egymásnak feszülni, hogy kell-e, illik-e, vagy bármilyen szempontból diszkriminatív-e a hölgyeket ünnepelni.
Így a nőnap sokszor hajlik át a férfiak leszólásába is. Pedig szerintem pont ez az - aminek ilyenkor sincs helye -, ami semmiképp sem fér bele a világnap mondanivalójába. Még akkor sem, ha eredetileg nőkről szól. Én sokat köszönhetek a körülöttem lévő férfiaknak, és biztos vagyok benne, hogy nem én vagyok az egyetlen.
Ezért emelem poharam - a teljesség igénye nélkül - azokra a férfiakra és fiúkra:
Akik nem csak akkor vesznek virágot, amikor egy kötelező ünnepnap közeledik - hiszen miért is ne kedveskedhetnénk néha egymásnak csak úgy?!
Akik mindennap éreztetik a tiszteletüket.
Akik sosem kezelnek minket mentálisan vagy morálisan alsóbbrendűként.
Akik viszont elismerik a fizikai különbségeket, és nem hivatkoznak az egyenlőségre kifogásként.
Akik támogatják a kiteljesedésünket, akár a munkában, akár anyaként.
Akik azt gondolják, hogy a háztartás közös felelősség.
Akik természetesnek veszik, hogy egy gyereknek apai törődés is kell.
Akik imádják a gyermekeiket, és büszkék rájuk - legyenek akármilyen neműek.
Akik jó példát mutatnak, illetve jó modorra és a lányok tiszteletére tanítják a fiaikat.
Akik elismerik a szakmai kompetenciánkat egy adott helyzetben, és nem vonják kétségbe a hozzáértésünket indokolatlanul.
Akik elfogadják a női felettest, és nem fölényeskednek a többi nőnemű kollégával sem.
Akik minden esetben egyenlőként kezelik a fiú és lány diákokat (kivéve persze az ésszerű különbségtételt, pl. testnevelésnél).
Akik tisztelettel beszélnek a barátnőjükkel a haverok előtt, és ugyanígy nyilatkoznak a kedvesükről akkor is, ha épp nincs jelen.
Akik odaadóan szeretik, és igyekeznek boldoggá tenni a kedvesüket.
Akik képesek akár egy kicsit háttérbe is vonulni a párjuk kedvéért.
Akik mindig becsülik és törődnek az anyukájukkal.
Akik nem cikizik a visszahúzódóbb társaikat az iskolában, vagy a kevésbé csinos lányokat.
Akik önzetlenül segítenek, ha azt látják, hogy valaki bajban van.
Akik emberként viselkednek minden körülmények között - még akkor is, ha dühösek, vagy esetleg a pohár fenekére néztek.
Akik fel tudnak nézni egy nőre, sőt, még akár a példaképeik között is vannak nők.
Aki magáénak érzi valamelyest a fenti erényeket, annak bizony van mit megköszönni - vagy ez így normális, és nem is kellene róla szót ejteni? Te mit gondolsz?
Mondd el Te mit gondolsz!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.