Négyszer mentem vissza az exemhez, de minek?

Hihetetlen, hogy ez velem esett meg, hiszen annyira nem jellemző rám. Mentségemül szolgáljon az, hogy fiatal fruska voltam, szerelmes, ő meg jóval idősebb és rafinált... Egy biztos: bár nagyon megtépázott ez a brazil szappanopera, egy életre az agyamba véstem, hogy mit NEM akarok a következő kapcsolataimban és milyen hibákat NEM szabad elkövetnem soha többé.

A történet nem mai, ám én úgy emlékszem rá, mintha tegnap esett volna meg velem. Minden részletét pontosan őrzi az agyam, talán azért is, hogy többet ne lépjek ugyanabba a sz@ros gödörbe.

Képzelet vs. valóság

Vince olyan volt, akár egy görög isten. Magas, sármos, vidám, humoros, ugyanakkor nagyon jókat tudtunk beszélgetni, annak ellenére, hogy a tíz év korkülönbség már-már determinálhatta volna, hogy semmiféle közös témánk ne legyen. Ám, én mindig is érettebb voltam a koromnál, komolyabb, ő meg sokkal bohémabb és lazább, mint a harmincas pasik többsége. Nagy szerelemnek indult, ami aztán nagy csatává változott. Nem mintha nem szerettük volna egymást, csak éppen mindketten másképp értelmeztük a szerelmet. Mivel nekem ő volt az első komoly kapcsolatom, tele voltam ideákkal és magasztos gondolatokkal, őt azonban a korábbi tapasztalatai sokkal földhözragadtabbá tették.

A randizós időszak után összeköltöztünk és ránk telepedtek a szürke hétköznapok. Amikor felhoztam, hogy néha szervezhetnénk randit, örülnék egy szál virágnak, egy közös habfürdőnek – bárminek, ami kicsit is romantikus -, azt mondta, ő már mindezen túl van, ő már nem tud lelkesedni hasonló dolgokért. Tudtam – hiszen mesélt a múltjáról –, hogy már többször csalódott, mégis fájt, hogy velem nem akarja megtapasztalni azokat a dolgokat, amelyeket más lányoknak megadott és amelyekre én is vágytam. Végül elfogadtam, hogy ez a korkülönbségünk következménye, s ha együtt akarok lenni vele, akkor ezt a békát le kell nyelnem.

Amikor rákérdeztem, mi ez, azt mondta, hogy egy régi kolléganője és csak beszélgettek. Bennem viszont millió kérdés merült fel. Ha tényleg egy kolléganő, miért titkolta? Miért nem tudhattam róla? Végül annyiban hagytam. Éppen csak túltettem magam ezen a dolgon, amikor jött a következő sokk egy szép tavaszi napon. Egy másik lánnyal romantikus fürdőzést szervezett az egyik gyógyfürdőbe... Mi van? Ezt már nem tudta kimagyarázni – bár próbálta –, úgyhogy pakoltam és mentem. Akkor is, ha majdnem belepusztultam. Eltelt a tavasz, a nyár. Az akkor népszerű közösségi oldalon láttam, milyen jól érzi magát: bulik, fesztiválok, grillezések.

Csak a káposzta jó felmelegítve

Aztán úgy szeptember elején írt egy üzenetet. Majd még egyet. Egy hét múlva pedig már telefonon beszéltünk és találkoztunk egy kávézóban. Elmondta, hogy mennyire szeret, hiányzom neki, belátja, hogy hibázott... kezdjük újra. Szerettem, az első szerelmem volt, így hiába tudtam, hogy csak a káposzta jó felmelegítve, mégis visszamentem hozzá.

Akkor nem tulajdonítottam nagy jelentőséget ennek. Aztán eljött a tavasz. A virágok kinyíltak a madarak csiviteltek, ő pedig megint a zavarosban kezdett halászni. Ez úgy derült ki, hogy az egyik barátnőm küldött egy fotót, amin Vince éppen egy másik lány kezét szorongatja valami bárban és szívdöglesztően vigyorog rá. A képhez persze story is tartozott, aminek a végén egy csók is elcsattant. Pakoltam és mentem is másnap. A nyarat ismét külön töltöttük. Ám ősszel újra jött a szerelmes trubadúr figura és én megint bedőltem.

Ne kérdezzétek miért és hogyan, mert magam sem értem. Azt meg végképp nem, miképp játszottuk el ezt még kétszer.

Csak az utolsó alkalommal világosodtam meg és emlékeztem vissza arra a bizonyos karácsonyi mondatára: „Milyen jó, hogy itt vagy. A téli időszak magányánál nincs rosszabb." S bár nem ez az emlék volt az utolsó tőrdöfés a szívembe és a kapcsolatunkba, azért ez is nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a következő tavasszal végleg szakítani tudjak vele.

Ma sem tudom megmagyarázni azt a bizonyos négy évet. Nem tudom, mi ütött belém, miért mentem vissza hozzá négyszer, amikor a második után már jól tudtam, hogy semmi, de semmi nem fog változni.

Fiatal voltam? Igen.
Szerelmes voltam? Igen.
Ostoba voltam? Igen.

De legalább tanultam a történtekből. A tanulópénz drága volt, négy év, viszont utána soha többé nem léptem bele már abba a bizonyos gödörbe.

Nyitókép: Shutterstock