Egy nárcisztikus pasi mindent elvett anyától, aki így képtelen újrakezdeni az életét

Tavaly ősszel kicsúszott anya lába alól a talaj. Már régóta vágyott arra, hogy véget érjen a kapcsolata, mivel nem érezte jól magát. Napról napra egyre nagyobb teher volt számára elviselnie ennek a férfinek a látványát, a közelségét, a jelenlétét a lakásban. Hosszú évek óta ugyanaz a rutin ismétlődött hétről hétre: a pasi csütörtökön bejelentkezett, leadta a rendelést arról, mi legyen a kaja hétvégén, majd pénteken megjelent és csak vasárnap délután lépett le onnan.

Kezdetben persze nem volt ilyen rossz a helyzet, hiszen az ismerkedési fázisban még teljesen más arcát mutatta. Különféle programokat szervezett, kiöltözve, parfümtől illatozva jelent meg a kapu előtt, és mint egy lovag, még az autó ajtaját is kinyitotta. Elvitte anyát vacsorázni, kétnapos hétvégékre utaztak, és úgy tűnt, végre egy olyan kapcsolata lesz, amelyet régóta megérdemelt.

A pasi aztán velem is meg akart ismerkedni, de én nem fogadtam jól az új "apát". Régóta voltunk már anyával kettesben, miután a vér szerinti apámat az alkoholizmusa miatt végleg elzavarta otthonról. Nem akartam, hogy a kettősünk közös életébe egy idegen betolakodjon. De a pasi türelmes volt. Hamar megenyhültem, végül pedig jól összehaverkodtunk. Lassacskán én is csatlakoztam a közös programjaikhoz és a romantikus autókázásból családi kirándulás lett. A pasi egyre gyakrabban jelent meg, egyre több időt töltött nálunk és mire észbe kaptunk, már családként éltünk együtt.

A péntek este kettejüké maradt, szombatonként azonban éveken át a családi programoké volt a főszerep. A közös reggeli után autóba ültünk és útra keltünk. Olyan helyekre jutottam el az országban, amelyekről korábban sosem hallottam. A kirándulás után mindig jöttek a közös szombati vacsorák, főztünk vagy rendeltünk, és utána következett az elmaradhatatlan társasozás.

Két-három évig nagyon jó és boldog életünk volt, én pedig élveztem a kalandokat. Pont a határán voltam a gyerekkornak és a felnőttlétnek, nem volt más dolgom, mint tanulni.

A pasi ösztönösen vagy tudatosan, de leépítette anyát és megfosztotta mindentől, ami őt önálló emberré, nővé, szülővé tette. Először nem engedte, hogy dolgozzon, mondván "ne izgulj, majd én fizetek mindent", aztán alattomos módszerekkel, apránként házicseléd-életre kényszerítette.

Nem csak én kaptam zsebpénzt, hanem anya is, nem tudom másnak nevezni azt a heti 20-30 ezer forintot, amit kajára kapott. Ebből kellett bevásárolnia három főre, vezetnie a háztartást. Ha el szeretett volna menni fodrászhoz vagy kozmetikushoz, nos, akkor kuncsorognia kellett. Körbetáncolni a pasit, kedveskedni neki a kedvenc ételeivel, kiszolgálni őt, hiszen ekkorra már nem volt önálló keresete.

Anya eleinte ellenállt, és mindenáron dolgozni akart, de erre is volt fegyvere a férfinek, méghozzá egy kiskutya, akit ugye nem lehetett egyedül otthon hagyni. Foglalkozni kellett vele, gondozni, takarítani utána, sétáltatni... Anya végül már nem nagyon járhatott el otthonról, mert a pasi bármikor megjelenhetett a lakásnál, általában dél körül minden nap be is állított, majd este visszatért. Meg volt a ritmusa, a kiszámíthatóság, de sokszor szándékosan trükközött. Figyelte anyát, követte, aki így sem a barátnőivel, sem apával nem tudta tartani a kapcsolatot. Mert hiába zavarta el végleg apát, azért a közösen leélt évek nem múltak el nyomtalanul.

Három évig dolgozott rajta, fel nem foghatom, hogy volt rá képes. Miután elérte a célját már nyugodtan ihatott, balhézhatott, dohányozhatott. Tudta, hogy olyan függési rendszert hozott létre, amelyben büntetlenül garázdálkodhat. Anya ugyanis nem tud, és nem is fog elmenekülni, hiszen nincs pénze és ereje, már nem önálló személyiség. A heti alamizsnából félretenni nem lehetett, a kutya a lakáshoz kötötte, én pedig kirepültem a fészekből.

Az elmúlt egy évben anya minden nap azért imádkozott, hogy érjen véget ez az egész. Összerezzent, ha megcsörrent a telefon, hiszen a pasi bármikor hívhatta, és hívta is, mindig megérezve azt, ha esetleg a szabaduláson törte volna a fejét. Összeszorult a gyomra, ha meghallotta az autó hangját az ablak alatt, a kulcscsomó csörgését a folyosón. De valamiért mégsem tudott elmenekülni, és eltűrte a pasinak, hogy a korábban elmaradhatatlan közös kirándulásokat felváltsa a teljes hétvégés döglődés a kanapén. Simán lecsúszott a férfinak két liter bor, és fél üveg tömény egy hétvége alatt, ordíttatta a tévét, és ha anya ki merte kapcsolni, dührohamot kapott.

Végül tavaly jött el a megváltás, és a pasi egyszer csak nem jelentkezett többet. Kiderült, hogy az eszetlen ivászat megbetegítette a szerveit. Már alig bír lábra állni, kórházról viszont hallani sem akar. Anya végre fellélegezhetett - legalábbis úgy tűnt. Ő sem számított arra, hogy enélkül a függőségi viszony nélkül kicsúszik a lába alól a talaj. Ott áll most munka, pénz és társ nélkül, egyedül a gödör alján, kilátástalan helyzetben, a csodára várva, mert ez a pasi kiszívta minden erejét, porrá zúzta az önbecsülését és megölte azt az életerős, céltudatos nőt, aki korábban volt.

Szar gyerek vagyok, amiért nem áldozom fel magam a bajba jutott anyukámért?

Lassan egy hónapja szaggatja a lelkemet mindaz, ami anyával történik. Pontosabban a tehetetlenség, hogy bármivel is próbálkozom, nem tudok segíteni."Forrás: Shutterstock"

Nyitókép: Shutterstock