Ismerd fel, ha zaklatnak, és tudd, hogy sem elviselned, sem elhallgatnod nem kell!

Kőbányai lány vagyok, s bár sok évvel ezelőtt voltam gyerek, a kerület bizonyos részei már akkor sem a biztonságukról voltak híresek. Az apám állította szabályokat mindig betartottam, de mindenre nem lehet felkészülni, ráadásul a veszély sokszor nem is ott leselkedik az emberre, ahol számít rá.

Már nem vagyok sem kőbányai, sem kiskorú, anya vagyok, aki azt látja, hogy gyakran még ma is elbagatellizálják, ha egy lány arról mesél, hogy bántották. Ráadásul sokszor épp nők kérdőjelezik meg a másik nő érzéseit.

Az, hogy mi zavar, mit érzel kínosnak, szubjektív, de megpróbálom pár saját eseten keresztül megmutatni, mi az, ami biztosan kimeríti a szexuális zaklatás fogalmát. Szerintem.

„Mielőtt jöttetek, épp pornót néztem. Bekapcsoljam?"

Tizenegy éves voltam, amikor a nagyszüleimmel a nagymamám barátnőjéhez mentünk vendégségbe. Ő és a mamámék kimentek a kertbe, én a házban maradtam. Az egyik fotelben ültem, amikor odalépett hozzám a nő férje, simogatni kezdte a karomat és azt mondta: „Mielőtt jöttetek, épp pornót néztem. Láttál már ilyet? Bekapcsoljam?" 

Fogalmam nem volt, miről beszél, csak azt éreztem, hogy az érintése és a duruzsolása is kellemetlen. Nem szóltam róla, pedig kellett volna, mert senkinek nincs joga az akaratom ellenére simogatni, a fülembe szexről sutyorogni, pláne gyerekként!

„Nekem nemcsak a segged kell, hanem a pofád is!"

Tizenöt évesen egy alkalommal egyedül voltam otthon, amikor becsöngetett hozzánk a bátyám egyik haverja. Ismertem, vézna, ártalmatlan srácnak tűnt, beengedtem, ne ácsorogjon kint, amíg hazaér a testvérem. Arról kezdett beszélni, hogy mindig is tetszettem neki, majd letepert, megpróbálta lerángatni rólam a nadrágot, és közben le akart smárolni. Azt üvöltötte: „Nekem nemcsak a segged kell, hanem a pofád is!"

Egyiket sem kapta meg, de még a saját otthonomban, ezzel a cingár fickóval szemben sem volt könnyű megvédenem magam. Ha ilyesmi történne veled, azonnal jelentsd fel az embert, ezzel megelőzheted, hogy másik nővel is próbálkozzon, aki lehet, hogy nem tudja majd megvédeni magát.

Forrás: Shutterstock

„Laci ilyen, nem kell komolyan venni."

Gimiben a nyári a szünetből egy hónapot mindig munkával töltöttem, legtöbbször ugyanabban a múzeumban. Az utolsó évben az intézmény gondnoka, kihasználva, hogy egyedül ültem egy irodában, bejött, becsukta az ajtót, falnak nyomott, benyúlt a ruhám alá és fogdosni kezdett. Jól megrúgtam, kirohantam a szobából és szóltam a biztonsági főnöknek. Amikor másnap elmeséltem a takarítónőknek, azt mondták: „Laci ilyen, mindenkivel ezt csinálja, nem kell olyan komolyan venni." Nők, ahogy feljebb írtam...


„Nem kell ennyire felfújni, a kislányomnak is a fenekébe szoktam harapni."

23 évesen az egyetem mellett egy kulturális intézményben dolgoztam. Az osztályon én voltam az egyedüli nő, ezért a főnök már előre felállított néhány szabályt: nincs kivágott és/vagy átlátszó felső, a szoknya minimum térdig érjen, a férfiak szobájába nincs bejárás, a férfiak sem jöhetnek be hozzám. Ez már önmagában is elég meredek, de értettem a célt, így a szabályokat is betartottam. Egyszer az irodámból kifelé jövet eszembe jutott, hogy valamit az asztalon felejtettem, visszaléptem, behajoltam érte. Abban a pillanatban éreztem, hogy valaki a fenekembe harap. Megfordultam, ott állt az ajtóban az egyik munkatársam, egy 45 éves kétgyerekes családapa, és vigyorgott. Dühös lettem, kikértem magamnak, mire azt válaszolta: „Nem kell ennyire felfújni, a kislányomnak is a fenekébe szoktam harapni." A többiek megpróbáltak meggyőzni, hogy ne szóljak a főnöknek, de én más véleményen voltam.

Akárki is mondja, ne hidd el, hogy a zaklatást el kell tűrnöd! Nem kell és nem is szabad. Ha bántottak, akár szavakkal, akár tettekkel, azt se férfinak, se nőnek nincs joga megkérdőjelezni. Mindig állj ki magadért, a nőkért és azokért a férfiakért is, akik tényleg soha nem bántanának! Hiszem, hogy ők vannak többen.

Ezek is érdekelhetnek