Néha minden szülőnél elpattan a húr, de...

A játszótér felér egy szociológiai tanulmánnyal, hiszen itt aztán mindent láthatunk. A gyerekek viszonyulását egymáshoz, a szülők viszonyulását egymáshoz és persze a szülő-gyerek kapcsolatokat is. Az egyik délután pedig nagyon elgondolkodtam, amikor egy megdöbbentő jelenetnek lettem – akaratlanul is – a szem- és fültanúja.

A történet nem mai, még nyáron esett meg, ám nekem most jutott eszembe méghozzá azért, mert ma, azaz november 20-án van a gyermekek jogainak világnapja.

Koszos gyerek, boldog gyerek

Kellemes, késő nyári délutánon érkeztünk a játszótérre a kisfiammal, ahol kész tömeg fogadott minket. Ez nem csoda, hiszen – akárcsak mi – minden szülő ilyenkor hozta le a gyermekét tombolni. Szerencsére jó nagy tér állt a kicsik rendelkezésére, több csúszdával, hintával, libikókával, kis dombbal és két homokozóval, amelyek között egy csap is helyet kapott. Mint említettem, nyár volt és meleg, így a gyerekek egy része a kút mellett topogott mezítláb és műanyag vödrökkel hordták a vizet a homokba ásott árkokba vagy csak egyszerűen pocsoltak kedvükre.
Nem mondom, hogy imádom, amikor a gyerekem nyakig sáros vagy amikor a fél homokozót hazavisszük a ruhájában, de minden ellenérzésemet legyűröm ilyenkor és azt hajtogatom magamban: „Koszos gyerek, boldog gyerek!" .
Most is ezt mantráztam, míg néztem, hogyan merül el térdig a fiam az általa ásott és vízzel feltöltött szutykos gödörben. Kész, ez van! Nyár, meleg - nekik pedig végtelen boldogságot jelent vizet hordani a homokozóba. Több más szülővel karöltve beletörődtünk ebbe és lemondó sóhajjal figyeltük, ahogyan a csemetéink egyre koszosabbakká váltak, az arcuk azonban ragyogott.
Pont azon morfondíroztam, hogy a koszos lábak lemosása után, mivel fogom megtörölni a fiam tiszta tappancsait, hogy ráadhassam a cipőjét, amikor megütötte a fülemet az egyik anyuka hangja.

Kiabálás és rángatás a homokozó mellett

- Te meg mit csináltál? - mordult rá az anya a négy év körüli kisfiúra a játszótér félreeső sarkában, ahol egy kisebb homokozó állt. - Nem megmondtam, hogy nem mehetsz a csap közelébe? Nem megmondtam? - ismételte és már olyan hangosan beszélt a mellette álló gyerekhez, hogy az bizony a kiabálás kategóriájába tartozott. - Azt mondtam, hogy vigyázol a ruhádra! Nézd meg, milyen vagy! - csattant fel és a gyereket a karjánál fogva megrángatta. Aztán észbe kaphatott, hogy hol van, mert azonnal fogta a megszeppent kisfiút és kiviharzott a játszótérről.

Forrás: Shutterstock

Csak álltam és néztem utánuk több, a közelben tartózkodó anyukákkal egyetemben. Körülöttünk sokan észre sem vettek semmit, hiszen a gyerekzsivaj, a víz csobogása, a kismotorok zörgése, a labdák pattogása elnyomta a kiabálást - mi azonban, akik közelebb álltunk a jelenethez, lefagytunk. Olyannyira, hogy abban a pár másodpercben, amíg az egész lezajlott, felocsúdni sem maradt időnk. Az anyuka a kisfiúval már rég kiszaladt a játszótérről, mire magunkhoz tértünk és néhányan tanácstalanul egymás tekintetét kerestük. Mindannyiunk szemében ugyanaz a kérdés látszott: Mit tehettünk volna? Jogunkban állt-e volna bármit tenni vagy mondani?

Nem akarok álszent lenni, én sem vagyok tökéletes anya. Nincsenek tökéletes anyák, ahogyan tökéletes emberek sincsenek. Nem török pálcát a kiabálós anyuka felett, mert tudom, hogy szülőként sokszor nagyon nehéz megőrizni a hidegvérünket. Nem tudhatom, hogy milyen körülmények vezettek ehhez a viselkedéshez. Lehet, hogy éppen ma mondtak fel neki a munkahelyén, most hagyta el a férje, meghalt valakije... vagy csak egyszerűen ma elpattant nála a húr. Mindenkivel megesik, hogy kiabál a gyermekével, mert már nincs ereje, energiája századszor is kérni valamit. Ez azonban a legtöbb esetben intő jel, hogy a szülőnél valami nincs rendben: elfáradt, túl sok rajta a teher, kimerült. Ilyenkor segíteni kell, nem ítélkezni. Tudom! Remélem, ennél az anyukánál is „csak" ennyi történt... „pillanatnyi elmezavar" – ahogyan én szoktam magamra mondani, ha kiborulok. Remélem, hogy amikor kettesben lesz a kisfiával, akkor meg fogják beszélni a történteket szépen, nyugodtan biztosítva egymást arról, hogy a szeretetük egymás iránt ennek ellenére is töretlen. Remélem, hogy az anyuka kiabálása és a rángatás otthon szeretetté és megbánássá szelídült és nem bántalmazásba csapott át...

A gyerekeknek is vannak jogaik

A fenti történet kapcsán pedig megjegyezném, hogy egy gyermek bármilyen kicsi, igenis rendelkezik jogokkal.

A Gyermekjogi Egyezményt az ENSZ Közgyűlése 1989. november 20-án fogadta el, Magyarország pedig 1991-ben ratifikálta, amely így kötelező erejűvé vált hazánkban. Az Egyezmény három pillérre épül, ezeken belül pedig pontokba szedi, hogy a gyermekek milyen jogokkal rendelkeznek.

A három pillér:

  • a gondoskodás-ellátás,
  • a védelem és
  • a részvétel joga.

Ha szeretnél többet tudni a gyermekek jogairól ebben a cikkben megtalálod a legfontosabb információkat: Jogában áll... akkor is, ha gyermek!

Ezek is érdekelhetnek