Aki sosem olvas könyveket, nem tanul meg igazán nagyot álmodni!

Vajon maradnak bennünk olyan emlékek, amiket egy-egy mesekönyv felidézhet? A mesék világa mindannyiunkat álmodozásra késztet, hiszen a képzelőerőnk által megelevenednek előttünk azok a történetek, amelyeknek csak a könyvekben van helyük. De, valóban csak ott?

Szerintem mindenkinek olvasott az anyukája meséket kiskorában, hiszen mindenki volt gyerek és igaz, hogy kevesen emlékeznek vissza arra az időszakra, mégis sokunkban nyomot hagyott. Azt is szokták mondani, hogy az ábrándozás életünk megröntója. Szerintem viszont mindenkinek szüksége van arra, hogy egy kicsit elrugaszkodjon a valóságtól.

Életem első könyve a Zebramadár volt, amit a szüleimtől kaptam. Ez a kis könyv tele volt mindenféle történettel, amelyeknek az olvasása könnyedséget hozott az életembe. Azt azért hozzá kell tennem, hogy nemcsak az olvasás okozott örömet, de a könyvek lapjain található figurák kivágása is, aminek otthon természetesen nem örültek.

Ezek a mesekönyvek az álmodozást tanították meg. Azt hittem, hogy odakint a világ pont olyan, mint a mesékben, és sokáig ragaszkodtam is ahhoz, hogy ez biztosan így van, és folyton a könyveket bújtam. Ahogy elkezdtem olvasni, csak úgy faltam a könyveket, az elején a klasszikus mesék jöhettek csak szóba, gyerekként nem adtak mást a kezembe, aztán a középiskolában kicsit eltávolodtam az olvasástól, ugyanis a kötelező olvasmányok nem igazán szerettették meg velem az olvasást, kicsit mintha eltávolítottak volna tőle. Majd ezt követően az egyetemen ismét visszataláltam régi önmagamoz, és napokig ki sem lehetett rángatni a szobámól, ugyanis annyira elmélyedtem egy-egy olvasmányban.

Otthon szinte csak én könyveimtől roskadoznak a polcok, én vagyok a család fekete báránya, azaz jobban mondva könyvmolya. Most mondhatnám, hogy nem a családból jött az olvasás szeretete, de ez nem teljesen igaz, hiszen szüleim mindig arra buzdítottak, hogy olvassak. Sokszor azt érzem, hogy a könyvek egy teljesen más helyre repítenek, ha fizikailag nem is tudok egy adott országban ott lenni, attól még lelki síkon ott lehetek.

A gyerekkoromban olvasott könyvek ébresztettek rá arra, hogy felnőttként sincs nagyobb kincs az olvasásnál, hiszen a könyvek ha csak egy fél óra erejéig, de kiszakíthatnak bennünket a valóságból, és ha csak rövid időre is, de elidőzhetünk valaki más életében. Ha egy adott probléma foglalkoztat, akkor egy olyan olvasmányt keresek, ami egy másik nézőpontot tár elém, akár egy számomra teljesen ismeretlent is. Aki pedig könyvet ír, annak hatalom van a kezében, közlésvágy, amely ritkán csillapodik igazán. A saját maga által tapasztalt élményeket szeretné átadni az olvasóközönségének.

Nyitókép: Shutterstock