Melegítőben ült a kanapén, és várt, hogy beöltözzek a kívánalmai szerint, lotyónak

A szexuális életünk valamiért egy idő után egyszerűen nem működött, nem volt pezsgés, vágy, csak erőlködés meg viták. Visszautasítások sora, megtépázott önbizalom és egy sor megválaszolatlan kérdés. Az, hogy beöltöztem a kívánalmai szerint, eleinte működött, neki jó volt, de nekem – ki tudja miért – egyáltalán nem.

Nem számítottam rá, hogy a kapcsolat elején tomboló tűz végig kitart majd, őszintén, nem is gondolkoztam ezen. Sosem volt problémám egyetlen párkapcsolatomban sem a vágy fenntartásával, egészen addig, amíg nem találkoztam vele. Most sem tudom, hogy hol és mi romlott el, de az, ami kezdetben működött, egyik pillanatról a másikra egyszerűen eltűnt. Több visszautasítás kellett, mire realizáltam, hogy itt nagyobb probléma lehet, mint a fáradtság, mert általában ezt a magyarázatot kaptam.

Mit lehet ilyenkor tenni? Okos, értelmes emberek lévén, gondoltam, megbeszéljük. Nagyon nehezen hozakodtam elő a kérdéssel, azzal, hogy miért nem, hiszen féltem a választól. Attól, hogy én nem vagyok elég, de ha már ez a gondolat úgyis megfogalmazódott bennem, ha már egyébként is ezzel ostoroztam magam a visszautasítások után, úgy voltam vele, akár szembe is nézhetek vele, ha valóban ez az ok. A biztos rossz is jobb, mint a bizonytalanság, a tépelődés. Kiderült azonban, hogy teljesen felesleges volt ennyit görcsölnöm azon, miként tegyem fel a kérdést, mert választ nem kaptam. Sem arra, hogy mi az oka ennek a kedvtelenségnek, sem arra, min változtassak, hogy jobb legyek. Nem voltam hajlandó feladni.

Ugyan még mindig nem tudtam, mi a baj, gondoltam a klasszikusokkal nem lőhetek mellé, ezért válaszok nélkül is próbáltam kijavítani valamit, ami nem tudtam, hol hibádzik. Szóval elővettem a legszexibb fehérneműimet, és elkezdtem dögös képeket küldözgetni. Arra a reakcióra azonban nem számítottam, amit kaptam: gúny, ez volt a válasz a próbálkozásomra. A sok lehetőség közül, amit választhatott volna, ő úgy döntött, hogy a legmegalázóbb dolgot teszi. Nem mondom, egy jó időre el is vette a kedvemet attól, hogy bármivel is próbálkozzak. Nem sértődtem meg, csak fájt.

Azt hihetnénk, hogy ennyi „pofon" elég egy embernek, de nem akartam, hogy rajtam múljon, ezért megráztam magam, és néhány hét után ismét próbálkoztam. Ezúttal visszatértem a beszélgetéshez, de már nem kérdeztem semmit, inkább elmondtam, hogy nekem milyen érzés ez a helyzet. Rábíztam, hogy ő is megnyílik-e, vagy hallgat tovább, de csodák csodájára megszólalt. Azt ugyan nem tudtam meg, hogy mi a baj, de azt igen, mit szeretne: öltözzek be neki. Habár nagyon kikívánkozott belőlem, nem vetettem a szemére, hogy amikor néhány hete ezzel próbálkoztam, kigúnyolt. Legyen így. Mégis mibe kerül felvenni egy combfixet? Kiderült, hogy egy idő után nagyon sokba. És nem az áráról beszélek.

Forrás: Shutterstock


Mondhatnánk azt is, hogy ez a megoldás működött. Neki. Minél több idő telt el, engem annál inkább a hatalmába kerített egy megmagyarázhatatlan rossz érzés akárhányszor ült a kanapén melegítőben, és várt rám, hogy én beöltözzek a kívánalmai szerint lotyónak. Az csak egy dolog, hogy a személyiségemtől eléggé távol állt ez a stílus, hiszen a beöltözés lényege éppen az, hogy egy kicsit mások legyünk. Eleinte nem is értettem, miért húzom fel a combfixet egyre nehezebben. Miért kell legyűrnöm a gombócot a torkomban. Győzködtem maga, hogy nem nagy ügy hetente néhány alkalommal lotyóvá válni, nem ár ez azért, hogy boldogok legyünk. Csakhogy én nem voltam az. Ez elég világos. Miért? Mert nem szerettek olyannak, amilyen vagyok. Mindegy, mivel próbálkozunk, csak akkor működik, ha közben abban is biztosak lehetünk, hogy ezek a kivételes alkalmak pluszt adnak a szexuális életünkhöz. De valójában az egyetlen dolog, amiért még működött a szexuális életünk az volt, hogy én nem voltam sosem az, aki vagyok. Csak akkor akart, amikor közöm sem volt önmagamhoz. Semmikor máskor.
Lehet, hogy ezen nem kellett volna ennyit gondolkozni, ennyi mindent belelátni, de nem tudtam másként érezni, mint ahogy. Az én szempontomból ugyanis a helyzet nem változott: én nem kellettem, nem én kellettem. Sokáig pedig az ember nem tud úgy tenni folyamatosan, mintha másmilyen ember lenne. Bizonyára ebben már benne volt a megtépázott önbizalom is. Nehéz volt úgy magabiztosnak lennem, hogy magamat sehol sem találtam a tűsarkúban. És ebben nem tudtunk félúton találkozni, inkább mindketten másfelé indultunk. Hogy igaz-e, amit akkor éreztem, nem tudom, de azt igen, hogy ilyen kétségek azóta sem gyötörtek, sőt.

    Ezt olvastad már?