Az én hibám, hogy benne maradtam nárcisztikus párkapcsolatokban

Világéletemben vonzottam a nárcisztikus vagy fogalmazzunk úgy, hogy a nárcisztikusnak tűnő, érzelmileg manipulatív, lelkileg bántalmazó férfiakat. Sokat olvastam róla, miért vonzódok ennyire ezekhez a pasikhoz, miért pont ők ébresztik fel bennem a szenvedélyes szerelem lángját.

Én egy igazi empata vagyok – nagyon érzékeny, nagyon empatikus és könnyen átérzem mások érzéseit. Ehhez hozzájön még némi kapcsolatfüggőség és már kész is a tökéletes partner egy nárcisztikus férfi számára. Hogy miért? Mert valójában a kapcsolatfüggő és a nárcisztikus hiánya egy tőről fakad, ugyanaz a gyökere: mindketten arra a szeretetre vágynak, melyet gyerekkorukban nem kaptak meg.

Amióta az eszemet tudom, arra vágytam, hogy igazán szeressenek és ezért hajlandó voltam magamat is háttérbe szorítani. Pár éve még tökéletes lelki szemetesláda voltam, aki mindenkit meg akart menteni, mert valójában önmagát nem tudta. Élveztem a megértő lány szerepét, aki nem mert nemet mondani, mert félt, hogy akkor elveszíti a másikat. Valójában rettegtem az egyedülléttől és attól, hogy nem kellek, ezért nem mertem kiállni magamért, mert nekem csak az volt a fontos, hogy szeressenek. Azt pedig hamar megtanultam, hogy a szeretetnek bizony ára van, nem adják ingyen.

Az ilyen típusú ember, mint én, aki ki akarja elégíteni a másik igényeit, nagyon könnyen vonz az életébe egy nárcisztikus férfit. Ők pont az ellentéteim. Ők azt szeretnék, hogy valaki csodálja, imádja őket minden percben. Rengeteg elismerésre, figyelemre vágynak, mert attól érzik magukat értékesnek, ezt pedig tőlem mindig meg is kapták. Rendszerint önzőek, akik azt szeretnék, ha minden úgy lenne, ahogy az nekik jó. Az más kérdés, hogy mivel ez a hiány a lelkük legmélyéből fakad, sosem lesz elég az a figyelem és szeretet, amit a másik embertől kapnak, mert ők sajnos képtelenek a valódi szeretetre. És mivel ezt felismerni is képtelenek, nem lehet őket megmenteni. Ez nagyjából olyan, mint széllel szemben pisilni.

Forrás: Shutterstock

Én azt gondolom, hogy se a nárcisztikus, se a kapcsolatfüggő ember nem jobb a másiknál. Persze valójában ez a képlet: szegény nőt érzelmileg bántalmazza a csúnya nárcisztikus férfi, de valójában mindkettő ugyanazt akarja: szeretetet és figyelmet. Csak mások a módszereik és mások a játszmáik. És rendszerint a kapcsolatfüggő marad alul, mert egy manipulatív nárcisztikussal szemben semmi esélye sincs.

Igazából mindig csak magamnak köszönhettem, hogy benne maradtam ezekben a kapcsolatokban, senki sem kényszerített. Sokkal egyszerűbb volt feltüntetni magamat áldozatként és hibáztatni a másik felet, de végül be kellett látnom: én engedtem meg nekik azt, amit megtettek velem. Önként és dalolva vállaltam, hogy megtapossák az önbizalmamat, az önbecsülésemet és a női mivoltomat. Annyira erősen aktiválták a kapcsolatfüggő félelmeimet, annyira rettegtem attól, hogy egyedül maradok, hogy képtelen voltam szakítani velük. Inkább eltűrtem a sok bántást, az érzelmi manipulációt és minél inkább tűrtem, annál rosszabb lett a helyzet.

Ezért működik annyira jól a kapcsolatfüggő és a nárcisztikus kapcsolata. Mágnesként vonzódnak egymáshoz és az elején mindent megkapnak egymástól, amire csak vágynak: a nárcisztikus figyelmet, csodálatot, a kapcsolatfüggő pedig az örömet, hogy van valaki, akit szolgálhat. A feketeleves azonban akkor jön igazán, amikor a nárcisztikus elkezdi kiszívni a partnere életerejét, az pedig képtelen elhagyni függősége és félelmei miatt. Ők aztán messziről megérzik, ha kicsi az önbizalmad és nincs sok önbecsülésed, tudják, hogy téged könnyű lesz manipulálni. Így már kész is az igazi se veled – se nélküled, kegyetlen szenvedős párkapcsolat, melyben éveket lehet lehúzni.

Sokan nem értik, egy férfi vagy egy nő miért marad benne egy ilyen lelkileg bántalmazó párkapcsolatban. Legtöbbször azért, mert fél. Fél, hogy egyedül marad, fél, hogy soha senki nem fogja szeretni. A nárcisztikus legalább odadob néha egy-két morzsát, ami megnyugtatja az embert, hogy igaz nem tökéletes a párkapcsolata, de legalább van.

Nekem az jelentette a kiutat ebből az ördögi körből, hogy szembesültem a gyengeségeimmel, a függőségemmel és felvállalom a felelősséget, hogy rajtam múlik, csakis rajtam, milyen férfiakat engedek be az életembe. Innentől fogva pedig már nem vagyok áldozat.

Kezdőkép: Shutterstock

    Ezek is érdekelhetnek