Elegem van abból, hogy állandóan félreértik a nyitottságom

Egy kis faluban nőttem fel, ahol mindenki ismeri egymást, ahol nem lehet végigmenni az utcán anélkül, hogy ne állnék meg háromszor, három különböző emberrel beszélgetni. Itt mindenki őszintén kíváncsi a másikra és arra, hogy megy éppen a sora. Bár már évek óta a fővárosban élek, az otthoni nyitottságot és a mások felé mutatott őszinte érdeklődésemet a mai napig magammal cipelem. Sajnos azonban az utóbbi években ezt a pozitív tulajdonságomat sokszor éreztem hátránynak, mint előnynek bizonyos élethelyzetekben.

Hogy miért?

Egyszerű a válasz. Mindenki, de az ég világon mindenki félreérti. Olyan, mintha az emberek elfelejtették volna, hogy vannak őszinte érzelmek is a világon és közeledhet valaki úgy is hozzájuk, hogy nincs vele semmilyen hátsó szándéka. Ez sajnos az élet bármely területén megmutatkozik, akár nőkkel, akár férfiakkal kerülök kapcsolatba.

A férfiak amúgy is mindent félreértenek...

Legalábbis a legtöbben biztosan. Számtalan alkalommal kerültem kínos helyzetbe pasikkal azért, mert ők azt gondolták, hogy én többet akarok tőlük, mint barátság vagy munkaviszony. És mindezt miért? Mert kedves voltam, nyitott, érdeklődő és amikor összefutottunk nem leszegett fejjel somfordáltam el mellettük, hanem mosolyogva megkérdeztem, hogy mi a helyzet velük mostanában. Majd, amikor jöttek az üzenetek, hogy igyunk egy kávét, találkozzunk kettesben, akkor ott álltam értetlenül, hogy édes fiam, te mégis miből szűrted azt le, hogy én bármit is szeretnék tőled? Mert, hogy én egyértelmű, de még félreérthető jeleket sem küldtem, az egészen biztos.

Aztán persze, ha stílust váltok és már nem olyan széles a mosolyom felétek , már nem állok meg, ha összefutunk és nem érdeklődöm a hogylétetek felől, akkor már én vagyok a sznob p*csa, akit beszippantott a főváros, elszaladt vele a ló és már azt sem tudja, honnan jött. Ti mondjátok, hogy a nőknek semmi sem jó, mikor valójában nektek sem.

Sajnos, a nők sem jobbak semmivel sem a férfiaknál

Na, most persze nőként kicsit magam ellen is beszélek, de sajnos ez a szomorú igazság. Mi aztán már annyira mindent meg akarunk magyarázni, meg mindenbe mindent belemagyarázni, hogy észre sem vesszük, ha valaki őszinte kedvességgel közeledik felénk. Több olyan helyzet volt az életemben, mikor kolléganők utólag mesélték el nekem, hogy amikor először találkoztunk és én csak folyamatosan kérdeztem és érdeklődtem felőlük, azt hitték, hogy azért akarok mindent megtudni róluk, mert ki akarom fúrni őket a helyükről, hogy egyszer én vehessem át az ő munkájukat vagy éppen pasijukat, esetleg életüket. Mi van? Komolyan itt tartunk? Hogyha valaki nyitott és érdeklődő, akkor az biztosan rosszindulatú és hátsó szándékai vannak?

Nem, én ezt nem akarom elfogadni. Ha még nehéz is és rengeteg félreérthetetlen helyzetet hoz magával, én akkor is mosolyogni fogok. Rád is! Akár férfi vagy, akár nő, akár az utcán találkozunk, akár a liftben. Én mosolyogni fogok és megkérdezem, hogy vagy. Csak reménykedem benne, hogy te is.

Nyitókép: Shutterstock