Létezik-e rossz ajándék? Aki kapott már aranyozott, delfin alakú gyertyatartót, az tudja, hogy igen

Létezik-e rossz ajándék? Nem és igen. Egyfelől nem, mert nem illik nem örülni a felesleges bizbaszoknak, értékelni kell a szándékot, örülni annak, hogy az a valaki gondolt ránk. Ez valahol valóban igaz, de ha félretesszük kicsit az álszenteskedést, akkor bevallhatjuk, hogy mindannyian kaptunk már olyan ajándékot, aminek nagyon nem örültünk, mégis jó pofát vágtunk hozzá.

Mindennek, amit kapsz, örülni kell! Ebben a szellemben nevelkedtem, és tulajdonképpen tényleg így is érzek, többnyire. Az ajándékozás kérdése sokféleképpen osztja meg az embereket. Vannak, akik teljesen ellenzik, mások csak saját készítésű ajándékokkal lepik meg egymást, megint mások élményekkel. A mi családunk ezen nem gondolkozott sokat, adunk, amit tudunk. Hol kicsit, hol összefogva nagyobbat, hol élményt, hol tárgyat, de mindig olyat, amiről tudjuk, hogy a másik örülne neki, vagy lehet, hogy nem annyira örül, de szüksége van rá, vagyis hasznos. Ez azt jelenti, hogy a szűk családi körömtől kapott ajándékok kibontásánál sosem fagyott le az arcomra a mosoly.

Nekem mondjuk nem is nehéz vásárolni, mert nincs olyan, hogy ne örülnék egy könyvnek. Sokkal fontosabbak számomra, mint a konyhai ketyerék, a cipők, ruhák vagy táskák. Végtelen a kívánságlistám, így mindig meg lehet lepni, valamint azt is hozzá kell tennünk, hogy egy könyv nem taszít senkit sem anyagi válságba.

Ezt mindenki, aki egy kicsit is ismer, tudja rólam, ezért lep meg mindig, amikor valami olyasmit kapok, amire értetlenül nézek, és az életem során volt pár ilyen. Ezeknek egyik fele megmosolyogtatóan haszontalan és giccses. Az egyik legjobb felesleges tárgyam, amit a nagynénémtől kaptam, akinek híresen furcsa az ízlése, az egy habokból kiugró delfin alakú, aranyozott gyertyatartó. Mégis ki tudná elképzelni az életét egy ilyen nélkül? Sehol sincs helye, mert ormótlan, sehova sem illik, mert gusztustalan. Persze nem tragédia, ha néhány ilyen kacattal gazdagszik az ember, de egy tábla csoki biztosan hasznosabb lett volna, minimum örömtelibb.

Forrás: Shutterstock

Persze mosolyogva vettem át, és cipelem magammal azóta is minden költözésnél, mert az ajándékoknak nem csak örülni kell, de túladni sem szabad rajtuk.
A másik kedvencem, egy ékszer. Az az általános vélekedés, hogy a nők örülnek az ékszereknek, én viszont nem igazán viselek. Ha ezt nem is vesszük figyelembe, akkor is adódik még probléma a kapott fülbevalóval és nyaklánccal: az anyaga, a színvilága és témája is totális mellélövés. Nem kell sokat gondolkozni azon, vajon milyen stílusú dolgokat szeretek: az egyszerűeket, csak rám kell nézni egyszer, nem is fontos alaposan. Ennélfogva a narancssárga strasszokkal kirakott bizsura mondhatjuk azt, hogy nem igazán passzol hozzám. A következő probléma éppen a bizsusága, és nem azért, mert sznob lennék, hanem azért, mert fémallergiám van. Már olcsón kaphatóak olyan ékszerek, amiket a hozzám hasonló, sanyarú genetikával megvert egyének is hordhatnak, de ez persze nem olyan volt, sebaj, még így is vállaltam volna, hogy lerohad a fülem tőle, ha nem azt ábrázolta volna a fülbevaló és medál, amit: bogarat. A szűk és tág családom, valamint a barátaim is tudják rólam, hogy én a bogarakat és rovarokat csak távolról tudom értékelni. Nem gyűlölöm őket, de ne jöjjenek a közelembe. Vagyis az, hogy magamon viseljem a másukat, teljesen kizárt, főleg, ha az az ékszer még kiütést, viszketést és égő érzést is okoz, na meg semmihez sem passzol, amit valaha is felvettem. Természetesen ennek is örültem, látszólag, és szerencsére sosem kérte a találkozásainknál, hogy viseljem, így csak a fiók mélyére süllyesztettem.

Azért a rossz ajándékoknak is van jó oldala: a szűk családdal időről időre felemlegetjük a legborzalmasabb dolgokat, amiket másoktól kaptunk, és nagyokat kacagunk rajta. Persze ez nem szép, de ha az ajándékozás lényege az örömszerzés, akkor ezek tulajdonképpen így szintén teljesítették a küldetésüket.

Ezek is érdekelhetnek