Én egy igazi nő vagyok, aki 3 gyerek után már régen nem tökéletes

A gyerekek egy ideje már elaludtak, de nekem ma sem jön álom a szememre. Lassan görgetem lefelé a telefonon a napi történéseket. Nem is igazán érdekel, amit látok, csak bambán nézem az egymást követő képeket.

Nóri 30. születésnapja, mindenki milyen boldog. Megint csapott egy nagy bulit, ott van az összes régi barátnőm. Peti Olaszországban nyaral a barátaival, látszik rajtuk, milyen gondtalanok. Detti két hete szült, és már milyen vékony, istenem.

Én meg csak folytatom monoton tempóban az interneten való böngészést, nézem mások életét. A szürke hétköznapokat a covidos bezártsággal megfűszerezve kell átvészelnünk, több-kevesebb sikerrel. Fél óra után lerakom a telefonom és kimegyek fürdeni. Érzem, a forró víz égeti a testem, a könnyeim pedig apránként kezdenek előtörni a szemem sarkából. Nem bírom tovább, ki kell jönnie ennek a sok felgyülemlett érzésnek, feszültségnek, különben megfulladok.

Nem bírom, fáradt vagyok... - zokogom. Nem lehet, hogy csak az én életem ilyen nehéz. Mindenki más olyan önfeledt és életvidám, amilyen évekkel ezelőtt én is voltam. De vajon mi változott? Felnőttem. Ez a valóság - gondoltam magamban.

A bezártság miatt, csupán ilyen hamis ingerek révén tudunk érintkezni a külvilággal. A tükörbe nézve ugyanaz az átlagos arc néz vissza rám minden egyes nap, eltűnt a gyermeki mosoly, eltűnt az önfeledtség, helyette ott van a felelősség, a biztonság, a küzdés. Nehéz megfelelni annak a rengeteg elvárásnak, amit elvár a társadalom.

 

Minden nap egy halom elvárással kell szembenézned anyaként, feleségként, szingliként, beosztottként, elváltként. Azonban kevesen vállalják fel, hogy vannak rossz napok, könnyek és fájdalom is.  

Persze sokkal könnyebb lájkvadász életét élni, naponta kirakatba tenni a boldogságodat, a gyerekeidet, önmagadat. Könnyebb elhitetni a világgal, milyen szuper anya, feleség vagy, aki a harmadik x után is hibátlan, könnyebb úgy tenni, mintha a házasságodban és az életedben minden tökéletes lenne - persze csak látszólag, hiszen csomóan nem is ismerik azt az embert, akit "társul" választottak.

Én kilógok a sorból, pont úgy, mint mindig. Engem ezek a külsőségek hidegen hagynak. Nem is értem, ki az, aki mindennek meg tud felelni, és miért érezzük azt, hogy követnünk kell a tömeget?

Forrás: Shutterstock

Most egy kicsit elfáradtam megint, nagy levegőt veszek és felállok. Nehéz egyedül lenni a tömegben, de megéri. Soha nem cserélném el egyetlen percét sem annak, amit naponta átélek - főleg nem egy olyan álboldogságra, amit sokan igaziként próbálnak eladni egy-egy kép erejéig.

A könnyeimet letörölve eszembe jut Abigél, a kislányom. Mióta megszületett, minden a helyére került. Ha a világ körülöttem össze is omlik, ő az, aki fényt hoz az életembe. Ahogy a kis gombfekete szemével rám tekint, a tűz csak úgy lobog a szemében. Bízik bennem, neki én vagyok a minden, az egyetlen, az Anya. Apró kezeivel megsimogatja az arcom és elmosolyodik. Én is mosolygok, majd megölelem. A karjaimban tartva érzem az illatát, ami beteríti az ágyunkat. Semmi sem fogható ehhez az érzéshez. Ezt nem kell megörökíteni, nem kell megmutatni, ez bennem él örökre, kitörölhetetlenül belém égett, attól a naptól fogva, hogy először a kezembe tartottam.

Sokan azt hiszik nekem is idilli az életem, hiszen van három gyönyörű gyermekem, egy jóképű sikeres férjem, szép házunk, minden happy end. Lehet, sokan irigyelnek is, de felesleges. Nem minden a látszat, a valóságban mindannyiunk élete tele van megpróbáltatásokkal, hullámvölgyekkel. Vannak, akik ezt titkolják, vannak, akik elfogadják és felvállalják. Az élet kemény, de meg kell találnunk azt, ami boldoggá tesz. Nekem ez a családom.

Urbán Dorina

SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?