A nők kora nem csak, hogy tabu téma, de a legtöbben arra törekszenek, hogy mindenki örök húszévesnek higgye őket. Talán éppen a 20-at töltöttem be, amikor először megfogalmazódott bennem egy mindenki számára érthetetlen vágy. Anyukám 26. születésnapján láttam meg a napvilágot, ezért igyekszünk minden évben együtt ünnepelni - és bizton állíthatom, hogy az elmúlt néhány évben mindketten ugyanazt kívántuk a gyertyák elfújása közben:"Bárcsak negyven lennék!"
Ő értelemszerűen fiatalodni én meg öregedni akarok, így aztán az idén januárban bezsebelt 30. életévemet is nagyon vártam már. Büszkén konstatáltam, hogy vége, pont, végre valahára elfogytak a húszas évek, és mostmár szélsebes úton vagyok feléd, drága negyven. Na de, mielőtt még mindenki teljesen elmebetegnek gondolna, megosztom az érveimet amellett, hogy miért is vonz engem ez a bűvös szám.
A húszas éveim elején végeztem az egyetemen, a kommunikáció és média szak után még magamévá tettem egy filozófia diplomát is - így biztos voltam benne, hogy mindenem megvan hozzá, hogy sikeres, elismert legyek a szakmámban.
Ezzel szemben éveken át azt tapasztaltam, hogy még ha jó ötleteim is voltak, huszonéves kis nőként a legtöbb munkatársam (főleg az arrogáns női, és a nárcisztikus férfi) élből leszavaztak.
Tapasztalatlanságomra és fiatal arcbőrömre apellálva nem lehettem más, mint, a kis pályakezdő, akit nehogy már komolyan vegyenek. A munkahelyváltásokból fakadó egzisztenciális válság, az albérletekből való ki és beköltözés - amikor pontosan tudod, hogy az eddigi életed hány dobozban fér el -, na az valami katasztrófa, és borzasztóan idegőrlő.
A munka mellett a másik nagy témakör egyértelműen a párkapcsolat. Szánalmas Tinder-randik hosszú sora után, meg egy- két együtt töltött év után rájössz, hogy ebből a kapcsolatból se lesz más, mint egy sztori, amit egy alkoholban úszó szombat este elmesélsz a csajoknak - hogy "na lányok, ilyen pasival se álljatok szóba!"
Huszonévesen még lehet, hogy kevesebb edzéssel is feszes a has, meg egy átmulatott éjszaka utáni másnap sem kottyan meg, de minden pillanatát áthatja valami félelmetes bizonytalanság. Szerintem egy nő negyven évesen válik azzá, aki mindig is szeretett volna lenni. Persze ebben befolyásol az otthonról hozott minta is, mert én például anyukámon éppen ezekben az éveiben láttam azt, hogy kiegyensúlyozott, és teljes az élete.
De ha minden jól megy, akkor ezekben az években már a karriered csúcsának közelében jársz, ismered magad, tisztában vagy az értékeiddel, ki tudsz állni magadért - összegezve megérkeztél ahhoz a felnőtt nőhöz, akiért olyan sokat tanultál, edzettél, fogyókúráztál. De mindemellett persze betöltöd a női princípiumot, hiszen házas vagy (de legalább már néhány éve melletted van "A férfi"), van gyermeked (értelemszerűen túlélted a női lét egyik legnehezebben elképzelhető eseményét, a szülést), és minden nap a saját lakásodba érsz haza, azzal az autóval, amit magadnak vettél.
Magabiztos, erős nő vagy. Olyan, akit nem zavar, hogy 40+ os arckrémet ken magára naponta kétszer, mert tudja, hogy hol a helye a világban, büszke magára és elégedett az életével - és amikor ezeket végiggondolom, akkor számomra mindig teljesen egyértelművé válik, hogy negyvenes nőnek lenni jó érzés lesz.
Nyitókép: Shutterstock
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.